Micsoda kezdés, a Juventus (elvileg) már 180 millió euróért erősített!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 21:13
null
Griezmann, a nagy nyári célpont? (Fotó: AFP)
A koronavírus és a gazdasági világválság árnyékában sem szünetel az átigazolási időszak, s mint 2008 óta mindig, ezúttal is megkíséreljük ráncba szedni a topligák jöttek-mentekjeit. A Bundesligával és annak jelenlegi királyával, a Bayern Münchennel kezdtünk, következett a Ligue 1 és az ő uralkodója, majd szétnézünk az Arsenal háza táján, hogy szombatra elérkezzünk Torinóba, sajnos csak virtuálisan.

 

Kritikusok és kritikák ide vagy oda, remek üzletet csinált a JUVENTUS Cristiano Ronaldóval sportszakmai, üzleti és marketingszempontból egyaránt, és jót tett a szurkolók lelkének egy csapatukat erősítő újabb aktív világklasszis, aki a jelenlegi sportolók egyik leghíresebb alakja. A bajnoki címet minden bizonnyal nélküle is megnyerték volna, az Olasz Kupában ő sem segített, de Ronaldo a legjobban a Bajnokok Ligájában tudja majd megszolgálni vételárát és fejedelmi fizetségét.

Két éve Ronaldóval az azóta már elcserélt Joao Cancelo, Leonardo Bonucci, Mattia Perin és Emre Can érkezett, illetve ekkor vették meg végleg Douglas Costát; tavaly jött az Aaron Ramsey, Adrien Rabiot, Gianluigi Buffon trió, Danilót betudta a Manchester City Cancelo árába, a „fő fogásnak” pedig Matthijs de Ligtet tartották.

Ne feledjük azonban, hogy 26 millió eurót fizettek tavaly ilyenkor az argentin középső védőért, Cristian Romeróért, akit íziben kölcsönadtak az eladónak, a Genoának. Romero az osztályzatok alapján csapata negyedik legjobb játékosa a mostani idényben. Egy évvel fiatalabb nála a jelenleg 21 esztendős olasz balhátvéd, Luca Pellegrini, érte 2019 nyarán 22 milliót adtak az AS Romának, majd augusztus közepén elengedték egy idényre a Cagliarihoz, ahol ugyan nem remekel, de hat gólpasszt jegyez. Értük tavaly fizettek, ezért a címbeli összeg, de idei erősítések lesznek, illetve... Ám ne szaladjunk még előre!

Kvázi új ember lesz a török védő, a roppant tehetséges Merih Demiral, aki pár juvés mérkőzés után súlyos sérülést szenvedett – kölcsönből visszatér még a kétszeres olasz válogatott, de a fejlődésben a szakértők szerint kissé megrekedt kapus, Mattia Perin, és nem érvényesítette húszmilliós opcióját az Anderlecht a horvát szélsőre, Marko Pjacára, aki nagyon kevés játéklehetőséget kapott Belgiumban.

És nem igazolta megvételének jogosságát, ezért is adott a Juventus a télen még elképesztő összeget egy elképesztően tehetséges szélsőért: a húszéves svéd Dejan Kulusevskit az Atalanta 165 ezer euróért vette, a Juve már 35 millió eurót fizetett érte; közben maradt kölcsönben a Parmában, ahol a bajnokságban 35 mérkőzésen 19 kanadai pontot termelt. Érdekes, hogy a fizetése meglehetősen soványka a transzferdíjhoz mérten: évi kétmillió euró, nettóban.

A volt északmacedón korosztályos válogatott játékos lehet a Juve következő nagy csillaga, és érdekes ennek örvén végignézni, hogy hogyan gazdálkodott az elmúlt négy évben a torinói gárda az egykoron nagy reményekkel érkező vagy saját nevelésű fiatalokkal: 2016-ban Álvaro Morata (30 millió euróért adták el), Gabriel Pires (2.5), Hördur Magnússon (2.1), Vincenzo Fiorillo (2) távozott, majd őket követte egy idénnyel később Mario Lemina (17.3), Filippo Romagna (7.4), Francesco Cassata (7), Federico Mattiello (5) és Anasztasiosz Donisz (4); tavalyelőtt a Mattia Caldara (35), Rolando Mandragora (20), Andrea Favilli (5, kölcsönbe), Giangiacomo Magnani (5), Nicola Leali (2.5), Andrés Tello (2.5) vonulat került eladósorba, egy évvel ezelőtt a Leonardo Spinazzola (29.5), Moise Kean (27.5), Emil Audero (20), Riccardo Orsolini (15), Alberto Cerri (9), Andrea Favilli (7), Rogério (6), Leonardo Mancuso (4), Han Kvang Szong (7), Mattias Andersson (4), Eric Lanini (2.4) kis csapatnak telt ki az ideje az Öreg Hölgynél.

Eljátszhatunk a gondolattal, ki is férne be közülük a legjobb Juve-kezdőbe jelenleg.

Az ingyen érkező Cant előbb kölcsönadták a Dortmundnak, majd a 26 éves játékost 25 millióért elopciózták a németek – a Juve minden bizonnyal sérülékenysége miatt adott túl a sokoldalú védelmi szakemberen. A 19 éves támadó, Matteo Stoppa egymillió ellenében a Sampdoriában folytatja, kollégája, Erik Gerbi nem sokkal kevesebbért került ugyanoda, ők egyelőre mérföldekre állnak a Juve felnőtt keretétől, sőt igazából az ifiben sem remekeltek.

Milik (jobbra) jól ismeri már a Juventust (Fotó: AFP)
Milik (jobbra) jól ismeri már a Juventust (Fotó: AFP)

Ellenben Miralem Pjanic távozása érzékeny veszteség, 176 mérkőzésen 22 gólt lőtt, 41 gólpassz közben, csak éppen már nagyon menni akart, korábban is felmerült a neve a Barcelonánál – ahol meg Arthur járt hasonló „menőkés” cipőben. A könyvelők tudják, miért, de Pjanic 60 millióért költözött Spanyolországba, Arthur 72 millióba került papíron. Pjanic a tavasszal töltötte be a harmincat, a brazil nemsokára huszonnégy. Egy-egy motivált, bizonyítani akaró játékost kaptak a felek, a cserével mind a négy érdekelt jól járt szerény véleményünk szerint.

Arthurért tíz, Pjanicért ötmilliós bónusz jár még az eladónak, előbbi évi 5.5 millió eurót vihet majd haza, olasz és spanyol lapok szerint majdnem háromszor annyit, mint Barcelonában. Pjanic már eddig is kétmillióval többet keresett ennél Torinóban, szintén nettóban, ahol természetesen Ronaldo a „király”, évi 31 millió eurós nettó fizetéssel, a következő lépcsőfokon de Ligt (8), Higuaín (7.5), Paulo Dybala (7.3), Ramsey és Rabiot (7-7) hegyel. Érdekes, hogy ahogyan korábban a PSG-nél, Gianluigi Buffon itt is a fizetési lista alján helyezkedik el: ott évi kettő, itt másfél millióval.

Figyelemre méltó Pjanic esete, aki már eddig is a Serie A egyik legjobban fizetett spílere volt, most éppen annyi bért kért a Barcától, mint amennyit eddig kapott, ez is mutatja, hogy nem a pénz miatt váltott, hanem újabb kihívásokat keresett. Új munkahelyén a kereseti listán jelenleg az ötödik.

 

 

Ez a csere (Pjanic-igazolás, olasz Melo?) egyébként történelmire sikeredett, mert több pénzt mozgatott meg, mint az eddig rekorder, a közel hetvenmillió eurót megforgató Zlatan Ibrahimovic, Samuel Eto'o-féle varia!

Arthurt igyekeznek Torinóban nem Arthur Melóként emlegetni, már csak babonából is, mert rögvest eszébe jut az embernek Felipe Melo, akit a torinóiak 25 millió euróért vettek, évi 3 milliós fizetésért és 25 ezer eurós pályára lépési bónusszal, és utána alig tudtak megszabadulni tőle. Nem ez lehet az egyetlen üzlet ezen a nyáron a két klub között, a katalánok pályáznak ugyanis Mattia De Sciglio kegyeire. Is.

A nagy tavaszi események közben szinte elsikkadt, hogy 10.5 millióért megvette a Juve, bődületesen túlárazva a Manchester City 19 éves portugál szélsőjét, Félix Correiát, aki egyelőre csak a Sporting CP utánpótlásában és kölcsönben a holland másodosztályban vitézkedett. A vételára neki is csak könyvelésügy(es)i, mert kerek tízmilliós értékben cserébe a spanyol Pablo Moreno költözik Angliába, a támadót két éve a Barcelonától szipkázták el az olaszok. Sima, egyszerű futballdrukkerként érdekes ilyenkor a szakcikkekben amortizációról olvasni, amelyeket évekre elosztanak főkönyvileg mondjuk Pjanic távozása miatt, de hát ha a futball lehet üzlet, akkor az üzlet is lehet a futball (plusz az amortizáció fogalma egyébként is ismerős az embernek így negyven fölött, amikor tükörbe néz).

Apropó, Pjanic: tehetséget nevelni és/vagy szerződést kötni tudni kell, ezt látjuk más bajnokságokban is, a középpályás vételárából pármillió euró még szétoszlik a Roma (600 ezer), a Lyon (450 000), a Metz (1.05 millió) és a Schifflange (900 ezer) között. A 22 éves Arsenal-nevelés ékért, Stephy Mavididiért 6.3 milliót ad ezen a nyáron a Montpellier, a karmester Matheus Pereiráért nyolcmilliót a Barcelona, a középpályás Simone Muratoréért hétmilliót az Atalanta.

Közben Gianluigi Buffon és az „örökös olasz bajnok” Giorgio Chiellini 2021 nyaráig hosszabbított.

Érdekes, hogy Adrien Rabiot és Douglas Costa neve is felmerült a Barcelona kapcsán, a középpályást az Arsenal, a Manchester és a Newcastle United, a szélsőt a Bayern, a PSG és a Manchester City kereste a hírek szerint pluszban, a 33 éves Blaise Matuidit hívja haza Franciaországba az Olympique Lyon (vagy beszámolná egyes olasz remények szerint Houssem Aouar árába). A Juventus felajánlotta Ramseyt a Tottenhamnek Tanguy Ndombéléért cserébe, de a The Daily Telegraph szerint nemet mondtak erre az ötletre a londoniak.

Sami Khedira nem lopta be magát Maurizio Sarri szívébe, a Juventus szeretné felbontani a játékos szerződését, és így jól jár a világbajnok középpályás is, mert szép aláírási pénzt kaphat új kenyéradójától, Pjaca az újonc Beneventónál köthet ki.

Khedirát évi négymilliós fizetéssel csábítja egy arab csapat, de ennél most többet keres.

 

 

Perin az Atalantához vagy a Romához kerülhet kölcsönbe, a bergamóiaknak felkínálták őt és 30 millió eurót Duván Zapatáért, Ramsey neve a Chelsea-nél és a Manchester Unitednél is felmerült, utóda a laziós Szergej Milinkovics-Szavics lehet, de hozzá még gyűjteni kell egy kis pénzt, mert 80 millió kérnek érte. Főleg, amióta hírbe hozták a PSG-vel és a Uniteddel is. Szokni kell még az árakat, a húszéves védőért, Marash Kumbulláért például 32 milliót kér a Hellas Verona, több olasz lap szerint már megszületett a megegyezés a Juvével, de konkrétumot még nem találtunk.

Douglas Costát vagy Ramseyt olasz és angol lapok szerint elcserélnék a Chelsea-vel Jorginhóra (Maurizio Sarri elmondta, hogy ő egy éve nem beszélt már egykori nápolyi kedvencével, és kérdés, mennyiben zavarna be ebbe az üzletbe, hogy a Juve elszipkázza a Chelsea 16 éves tehetségét, Samuel Ilinget), Federico Bernardeschit vagy Higuaínt (utóbbit ismét) odaadnák a Romának Nicolo Zaniolóért, Higuaínt és Cristian Romerót együtt a régi célpont támadóra, a 70 millióért árult Federico Chiesára cserélnék (a gond itt az argentin csatár gigászi éves fizetése).

Chiesáért 35 milliót már ajánlottak, a Tele Radio Stereo szerint maximum ötvenig elmennének a torinóiak.

A Roma középpályása, a PSG-től is csábított Lorenzo Pellegrini ragaszkodik a „farkasokhoz”, kivásárlási ára pedig a hét közepéig csak 30 millió euró volt. Zaniolót olasz források szerint 60 millióért már biztosan elengednék, Cengiz Ünder ára éppen felényi, a Juvénél (az Evertonnál és a Lipcsénél) az ő neve is felmerült, és az Il Tempo szerint a nyár elején már felajánlották érte cserébe Romerót. Felvetődött Pedro neve, aki ugyan nem fiatal már, de nem enged az évi hárommillióból, nettóban természetesen, a Roma a maga olasz tehetségeit éppen ekkorára emelt bérrel kötné hosszabb ideig magához. Ha már rutinosabb támadók: Mario Mandzukic vagy Edin Dzeko is a Juvéé lehet egyes újságírók szerint, ha a cél nem a fiatalítás.

A nápolyi ékért, Arkadiusz Milikért korábban Federico Bernardeschit vagy Luca Pellegrinit ajánlotta fel az Öreg Hölgy, eleinte a déliek megelégedtek volna simán 40 millió euróval, a héten azonban maguk kérték Milikért Bernardeschit, aki ugyan nem rajong az ötletért, de a lengyel támadó a Sky Sport Italia újságírója, Luca Marchetti szerint már meg is egyezett a torinóiakkal. A gondot az okozza, hogy Bernardeschi a képi jogait eladta Jay-Z ügynökségének, ez nincs ínyére a nápolyiak elnökének.

Érkezhet az olasz sajtó szerint a Sassuolóból a cselkirály Jeremie Boga és a volt milanos középpályás, a 25 millió euróért vihető Manuel Locatelli, a Brescia éppen kétszer ennyit kér az őstehetség Sandro Tonaliért – őt már tavaly is ennyire taksálták, és akkor sem adott volna érte harmincmilliónál többet a Juventus, Inter, Milan trió. A Juventus is érdeklődött Emerson Palmieri iránt, de a harmincmilliós ár láttán visszahőkölt, az Atalanta közben már húszmillióért odaadná Robin Gosenst...

Kiszemelt a wolverhamptonos szélső, Adama Traoré, akit az ESPN szerint már holmi 89 millió euróért el is lehet vinni Angliából, az Arsenalból Alexandre Lacazette-et vagy Pierre-Emerick Aubameyangot szipkázhatják el, sokkal olcsóbban, főleg, ha az „ágyúsok” nem lesznek Európa-liga-szereplők, emlékeztet a La Gazzetta dello Sport.

Célpont még a Wolverhamptontól Raúl Jiménez, cserébe Daniele Ruganiért, ám az angolok 80 milliót kérnek. Ebbe a legújabb pletykák szerint beszámolnák Ramsey-t vagy Demiralt.

A fiatal tehetségekről sem feledkeznek meg, Darian Males (Luzern), Gabriele Zappa (Pescara), Gianluca Busio (Kansas City), Gianluca Scamacca (Sassuolo), Lazar Samardzic (Hertha U19), Riccardo Calafiori (Roma U19), Sergino Dest (Ajax), Andrea Pinamonti (Genoa), Kaio Jorge (Palmeiras) és Angel Gomes is hírbe került a napokban mint Juve-célpont.

A legfurább hír, amelyet a Juvéről olvastunk, az Antoine Griezmann megszerzése, bár ez csak első hallásra tűnik hihetetlennek, jobban belegondolva, és a fenti Barca-célpontokat látva feldereng sok szurkolóban egy újabb gigászi csere a két klub között.

És kellhet Milik és Griezmann is a Juvébe, ugyanis a mostani szezonban 35 gólnál és 7 gólpassznál tartó Cristiano Ronaldo a következő idényben betölti a 36-ot...

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2020 NYARA

ATALANTA
ÉRKEZETT:
Mario Pasalic (Chelsea, kölcsön után végleg, 15 000 000 euró)
Kölcsönből vissza: Simone Muratore (Juventus U23), Christian Capone (Perugia), Nicolas Haas (Frosinone), Davide Bettella (Pescara), Marco Varnier (Pisa), Marco Tumminello (Pescara), Federico Mattiello (Cagliari), Gaetano Monachello (Venezia), Anton Kresic (Padova), Filippo Melegoni (Pescara), Enrico Delprato (Livorno), Matteo Pessina (Hellas Verona), Borisz Radunovics (Hellas Verona), Luca Valzania (Cremonese), Marco D'Alessandro (SPAL), Luca Vido (Pisa), Marco Carraro (Perugia), Arkadiusz Reca (SPAL), Etrit Berisha (SPAL), Marco Carnesecchi (Trapani), Fabio Eguelfi (Feralpisalo)
TÁVOZOTT: Gianluca Mancini (kölcsön után végleg, 13 000 000 euró)
Kölcsönből vissza: Adrien Tameze (Nice)

BENEVENTO CALCIO
ÉRKEZETT:
Federico Barba (Chievo, kölcsön után végleg)
Kölcsönből vissza: Samuel Armenteros (Crotone), Gianluca Di Chiara (Perugia), Pietro Iemmello (Perugia)
TÁVOZOTT: Massimo Coda (szerződése lejárt)

FC BOLOGNA
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Kingsley Michael (Cremonese), Mattia Destro (Genoa), Nehuén Paz (Lecce), Emanuel Vignato (Chievo), Luca Rizzo (Livorno), César Falletti (Club Tijuana), Diego Falcinelli (Perugia), Godfred Donsah (Cercle Bruges)
TÁVOZOTT: Luca Rizzo (szerződése lejárt), Ladislav Krejci (Sparta Praha, ingyen)

CAGLIARI

ÉRKEZETT: Marko Rog (Napoli, kölcsön után végleg, 13 000 000)
Kölcsönből vissza: Filippo Romagna (Sassuolo), Filip Bradaric (Celta Vigo), Alberto Cerri (SPAL), Guglielmo Vicario (Perugia), Kiril Deszpodov (Sturm Graz), Alessandro Deiola (Lecce), Marko Pajac (Genoa), Senna Miangue (Standard Liege), Diego Farias (Lecce)
TÁVOZOTT: Nicolo Barella (Inter, kv., 25 000 000), Lucas Castro (SPAL, kv., 3 000 000)
Kölcsönbe: Senna Miangue (Eupen), Fabrizio Cacciatore (szerződése lejárt)
Kölcsönből vissza: Luca Pellegrini (Juventus), Federico Mattiello (Atalanta), Alberto Paloschi (SPAL), Radja Nainggolan (Inter), Giovanni Simeone (Fiorentina), Robin Olsen (Roma)

FC CROTONE
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza:
Augustus Kargbo (Reggio Audace), Giuseppe Borello (Cesena)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza:
Samuel Armenteros (Benevento), Marko Jankovics (SPAL), Alberto Gerbo (Ascoli), Luca Marrone (Hellas Verona)

AC FIORENTINA
ÉRKEZETT:
Alfred Duncan (Sassuolo, kölcsön után végleg, 15 000 000), Pol Lirola (Sassuolo, kölcsön után végleg, 11 000 000)
Kölcsönből vissza: Bryan Dabo (SPAL), Szofjan Amrabat (Hellas Verona), Cristiano Biraghi (Inter), Tofol Montiel (Vitória Setúbal), Jacob Rasmussen (Erzgebirge Aue), Luca Ranieri (Ascoli), Giovanni Simeone (Cagliari), Sebastián Cristóforo (Eibar), Riccardo Saponara (Genoa), Szymon Zurkowski (Empoli), Valentin Eysseric (Hellas Verona), Kevin-Prince Boateng (Besiktas), David Hancko (Sparta Praha), Kevin Diks (Aarhus)
TÁVOZOTT: Jordan Veretout (Roma, kv., 16 000 000), Cyril Théréau (szerződése lejárt)
Kölcsönbe: Jacob Rasmussen (Vitesse)
Kölcsönből vissza: Rasid Gezzal (Leicester City), Christian Kouamé (Genoa), Dalbert (Inter

FC GENOA 1893
ÉRKEZETT:
Andrea Pinamonti (Inter, kv., 18 000 000), Francesco Cassata (Sassuolo, kv., 7 000 000)
Kölcsönből vissza: Oscar Hiljemark (Dinamo Moszkva), Schäfer András (DAC), Koray Günter (Hellas Verona), Sinan Gümüs (Antalyaspor ), Petar Brlek (Ascoli), Christian Kouamé (Fiorentina), Romulo (Brescia), Gianluca Lapadula (Lecce), Stephane Omeonga (Hibernian), Dzsavad el-Jamik (Zaragoza), Vittorio Parigini (Cremonese), Eddie Salcedo (Hellas Verona), Nicola Dalmonte (Trapani), Claudio Spinelli (Gimnasia La Plata), Raúl Asencio (Cosenza), Riccardo Saponara (Lecce)
TÁVOZOTT: Romulo (szl.), Oscar Hiljemark (szl.)
Kölcsönből vissza: Iago Falque (Torino), Antonio Sanabria (Betis), Cristian Romero (Juventus),Marko Pajac (Cagliari), Mattia Destro (Bologna), Antonio Barreca (Monaco), Riccardo Saponara (Fiorentina), Mattia Perin (Juventus), Adama Soumaoro (Lille), Edoardo Goldaniga (Sassuolo)

HELLAS VERONA
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Liam Henderson (Empoli), Jure Balkovec (Empoli), Antonino Ragusa (Spezia), Karim Laribi (Bari), Antonio Di Gaudio (Spezia), Luca Marrone (Crotone)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza: Valerio Verre (Sampdoria), Valentin Eysseric (Fiorentina), Emmanuel Badu (Udinese), Eddie Salcedo (Genoa), Szofjan Amrabat (Fiorentina), Koray Günter (Genoa), Matteo Pessina (Atalanta), Federico Dimarco (Inter), Borisz Radunovics (Atalanta), Claud Adjapong (Sassuolo), Amir Rrahmani (Napoli)

INTERNAZIONALE
ÉRKEZETT:
Asraf Hakimi (Real Madrid, 40 000 000), Nicolo Barella (Cagliari, kv., 25 000 000)
Kölcsönből vissza: Gabriel Brazao (Albacete), Axel Bakayoko (St. Gallen), Mauro Icardi (PSG), Ionut Radu (Parma), Radja Nainggolan (Cagliari), Dalbert (Fiorentina), Valentino Lazaro (Newcastle United), Joao Mário (Lokomotiv Moszkva), Michele Di Gregorio (Pordenone), Federico Dimarco (Hellas Verona), Andreaw Gravillon (Sassuolo), Ivan Perisic (Bayern München)
TÁVOZOTT: Mauro Icardi (PSG, kv., 50 000 000), Andrea Pinamonti (Genoa, kv., 18 000 000), Yann Karamoh (Parma, kv., 8 000 000), Andrea Palazzi (Monza, 2 000 000), Felice D'Amico (Sampdoria, 400 000)
Kölcsönből vissza: Cristiano Biraghi (Fiorentina), Victor Moses (Chelsea), Stefano Sensi (Sassuolo), Alexis Sánchez (Manchester United)

JUVENTUS
ÉRKEZETT:
Arthur (Barcelona, 72 000 000), Félix Correia (Manchester City U23, 10 500 000)
Kölcsönből vissza: Luca Pellegrini (Cagliari), Marko Pjaca (Anderlecht), Mattia Perin (Genoa), Cristian Romero (Genoa), Dejan Kulusevski (Parma)
TÁVOZOTT: Miralem Pjanic (Barcelona, 60 000 000), Emre Can (Dortmund, kv., 25 000 000), Erik Gerbi (Sampdoria, 1 300 000), Matteo Stoppa (Sampdoria, 1 000 000)

LAZIO
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Simone Palombi (Cremonese), Emanuele Cicerelli (Salernitana), Szofian Kijin (Salernitana), Patryk Dziczek (Salernitana), Riza Durmisi (Nice), Fabio Maistro (Salernitana), Wallace (Braga), Valon Berisha (Fortuna Düsseldorf)
TÁVOZOTT: Valon Berisha (Reims, 4 300 000), Ricardo Kishna (szl.)

US LECCE
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Romario Benzar (Perugia)
TÁVOZOTT: Andrea La Mantia (Empoli, kv., 3 500 000), Stefano Pettinari (Trapani, 200 000)
Kölcsönből vissza: Gianluca Lapadula (Genoa), Khouma Babacar (Sassuolo), Antonin Barak (Udinese), Diego Farias (Cagliari), Riccardo Saponara (Genoa), Alessandro Deiola (Cagliari),Nehuén Paz (Bologna)

AC MILAN
ÉRKEZETT:
Alexis Saelemaekers (Anderlecht, kv., 3 500 000), Simon Kjaer (Sevilla, kv., 3 500 000)
Kölcsönből vissza: Alessandro Plizzari (Livorno), Pepe Reina (Aston Villa), Ricardo Rodríguez (PSV), Tommaso Pobega (Pordenone), Alen Halilovic (Heerenveen)
TÁVOZOTT: Suso (Sevilla, kv., 21 000 000), Gustavo Gómez (Palmeiras, kv.)
Kölcsönből vissza: Asmir Begovic (Bournemouth)

SSC NAPOLI
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Vlad Chiriches (Sassuolo), Luigi Sepe (Parma), Gennaro Tutino (Empoli), Luca Palmiero (Pescara), Andrea Petagna (SPAL), Adam Unasz (Nice), Leandrinho (Bragantino), Zinédine Machach (Cosenza), Amato Ciciretti (Empoli), Amir Rrahmani (Hellas Verona), Alberto Grassi (Parma), Lorenzo Tonelli (Sampdoria)
TÁVOZOTT: Simone Verdi (Torino, kv., 20 000 000), Roberto Inglese (Parma, kv., 18 000 000), Marko Rog (Cagliari, kv., 13 000 000)

PARMA 1913
ÉRKEZETT:
Roberto Inglese (Napoli, kv., 18 000 000), Yann Karamoh (Inter, kv., 8 000 000)
Kölcsönből vissza: Alessio (Sheffield Wednesday), Jacopo Dezi (Virtus Entella), Eric Lanini (Como)
TÁVOZOTT: José Machín (Monza, kv., 4 000 000), Luca Zamparo (Reggio Audace, 300 000)
Kölcsönből vissza: Luigi Sepe (Napoli), Dejan Kulusevski (Juventus), Gianluca Caprari (Sampdoria), Hernani (Zenit), Giuseppe Pezzella (Udinese), Ionut Radu (Inter), Alberto Grassi (Napoli), Jasmin Kurtic (SPAL)

AS ROMA
ÉRKEZETT:
Jordan Veretout (Fiorentina, kv., 16 000 000), Gianluca Mancini (Atalanta, kv., 13 000 000), Carles Pérez (Barcelona, kv., 11 000 000)
Kölcsönből vissza: Matias Nani (Central Córdoba), Ante Coric (Almería), Alessandro Florenzi (Valencia), Rick Karsdorp (Feyenoord), Robin Olsen (Cagliari), Mirko Antonucci (Setúbal), Patrik Schick (RB Leipzig)
TÁVOZOTT: Grégoire Defrel (Sassuolo, kv., 10 000 000), Maxime Gonalons (Granada, kv., 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Chris Smalling (Manchester United), Davide Zappacosta (Chelsea), Henrih Mhitarjan (Arsenal), Jordan Veretout (Fiorentina), Nikola Kalinic (Atlético Madrid)

SAMPDORIA
ÉRKEZETT:
Mikkel Damsgaard (Nordsjaelland, 6 500 000), Kristoffer Askildsen (Stabaek, kv., 2 500 000), Tommaso Augello (Spezia, 1 500 000), Erik Gerbi (Juventus), Matteo Stoppa (Juventus, 1 000 000), Felice D'Amico (Inter, 400 000)
Kölcsönből vissza: Valerio Verre (Hellas Verona), Lorenco Simic (DAC), Jeison Murillo (Celta Vigo), Gianluca Caprari (Parma)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza:
Gonzalo Maroni (Boca Juniors), Lorenzo Tonelli (Napoli), Josida Maja (Southampton)

US SASSUOLO
ÉRKEZETT:
Grégoire Defrel (Roma, kv., 10 000 000), Lukas Haraslin ( Lechia Gdansk, kv., 1 500 000), Georgiosz Kirjakopulosz (Aszteras Tripoli, kv., 1 200 000)
Kölcsönből vissza: Jens Odgaard (Heerenveen), Gianluca Scamacca (Ascoli), Claud Adjapong (Hellas Verona), Davide Frattesi (Empoli), Khouma Babacar (Lecce), Luca Ravanelli (Cremonese), Federico Ricci (Spezia), Andreaw Gravillon (Ascoli), Federico Di Francesco (SPAL), Enrico Brignola (Livorno), Marco Sala (Virtus Entella), Stefano Sensi (Inter), Edoardo Goldaniga (Genoa)
TÁVOZOTT: Alfred Duncan (Fiorentina, kv., 15 000 000), Pol Lirola (Fiorentina, kv., 11 000 000), Francesco Cassata (Genoa, kv., 7 000 000), Luca Mazzitelli (Virtus Entella, kv.)
Kölcsönből vissza: Vlad Chiriches (Napoli), Filippo Romagna (Cagliari)

TORINO
ÉRKEZETT:
Simone Verdi (Napoli, kv., 20 000 000)
Kölcsönből vissza: Iago Falque (Genoa), Vanja Milinkovics-Szavics (Standard Liege), Kevin Bonifazi (SPAL), Lucas Boyé (Reading), Jacopo Segre (Chievo)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza: Kevin Bonifazi (SPAL, kv., 11 000 000)

UDINESE
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Antonin Barak (Lecce), Riad Bajic (Konyaspor), Cristo (Huesca), Giuseppe Pezzella (Parma), Aly Mallé (Balikesirspor), Nicholas Opoku (Amiens), Stipe Perica (Mouscron), Mamadou Coulibaly (Trapani), Andrija Balic (DAC), Emmanuel Badu (Hellas Verona), Simone Scuffet (Spezia), Ryder Matos (Luzern)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza: Ken Sema (Watford)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK (a harmadik kieső/feljutó csapatmég nem ismert)

BRESCIA
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Leonardo Morosini (Ascoli)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza: Romulo (Genoa)

SPAL
ÉRKEZETT:
Kevin Bonifazi (Torino, kv., 11 000 000), Lucas Castro (Cagliari, kv., 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Federico Viviani (Livorno), Marko Jankovics (Crotone), Salvatore Esposito (Chievo), Lorenzo Dickmann (Chievo), Alberto Paloschi (Cagliari), Jasmin Kurtic (Parma)
TÁVOZOTT: Ervin Zukanovic (szl.)
Kölcsönből vissza: Etrit Berisha (Atalanta), Karlo Letica (FC Bruges), Bryan Dabo (Fiorentina), Federico Di Francesco (Sassuolo), Arkadiusz Reca (Atalanta), Andrea Petagna (Napoli), Marco D'Alessandro (Atalanta), Nenad Tomovics (Chievo), Alberto Cerri (Cagliari)

Vastaggal az elmúlt egy hét átigazolásai, vastaggal az elmúlt hét történései.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik