Légiósok: Senkivel sem romlott meg a viszonyom – Nagy Ádám a mellőzöttségről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.17. 12:12
Nagy Ádám, a Bologna labdarúgócsapatának magyar válogatott labdarúgója a Borsnak elmondta, nem azért jut kevés lehetőséghez klubcsapatában, mert bárkivel is megromlott volna a viszonya.

A 22 éves középpályás nehéz időszakon van túl, a 2017–2018-as szezonban eddig csupán három mérkőzésen kapott lehetőséget Roberto Donadoni vezetőedzőtől.

Nagy Ádám ennek kapcsán elmondta, nagyon nehéz időszakot tudhat maga mögött.

„Nehéz perióduson vagyok túl, hiszen korábban mindig abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy akárhol játszottam, nem akadt ilyen hosszú időszak, amit mellőzöttként töltöttem volna. Ebben az időszakban rájöttem arra, csak saját magammal tolok ki, ha nem megfelelően állok a munkához, és nem adom ki magamból a maximumot.”

„Próbálok élni minden lehetőséggel, remélem, egyre több lesz. Egyáltalán nem arról van szó, hogy bárkivel is megromlott volna a viszonyom. A posztomon kialakult erős konkurencia sem probléma, ezzel még jobb teljesítményre sarkalljuk egymást.”

NOVEMBER 20., HÉTFŐ
OLASZORSZÁG, SERIE A
13. FORDULÓ
20.45:
Hellas Verona–Bologna

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 12 10 2 32– 8 +24 32
2. Juventus 12 10 1 1 35–11 +24 31
3. Internazionale 12 9 3 23– 9 +14 30
4. Lazio 11 9 1 1 31–12 +19 28
5. Roma 11 9 2 21– 7 +14 27
6. Sampdoria 11 7 2 2 24–13 +11 23
7. Milan 12 6 1 5 18–16 +2 19
8. Torino 12 4 5 3 17–19 –2 17
9. Fiorentina 12 5 1 6 21–17 +4 16
10. Atalanta 12 4 4 4 19–16 +3 16
11. Chievo 12 4 4 4 14–19 –5 16
12. Bologna 12 4 2 6 11–15 –4 14
13. Udinese 11 4 7 18–22 –4 12
14. Cagliari 12 4 8 11–21 –10 12
15. Crotone 12 3 3 6 11–23 –12 12
16. SPAL 12 2 3 7 10–20 –10 9
17. Sassuolo 12 2 2 8 6–21 –15 8
18. Genoa 12 1 3 8 10–19 –9 6
19. Verona 12 1 3 8 8–26 –18 6
20. Benevento 12 12 5–31 –26 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik