Lazio: Immobile legfeljebb az Inter elleni szezonzárón játszhat

Vágólapra másolva!
2018.05.03. 18:22
Beigazolódtak a félelmek, Ciro Immobilének 15–20 napot kell kihagynia sérülés miatt, de a Laziónál remélik, hogy az Inter elleni szezonzárón – amely akár a BL-indulásról is dönthet – pályára léphet.

A csatár a Torino elleni összecsapás elején szenvedett combsérülést, az első negyedóra végén le is kellett cserélni az 1–0-s sikerrel záruló meccsen.

„További idő kell a még biztosabb eredményekhez, de Immobile átesett a harmadik vizsgálaton is, amely megerősítette az első diagnózisokat: a jobb combjában lévő sérülés miatt jelenleg úgy tűnik, hogy 15–20 napot kell kihagynia, a helyzetét azonban folyamatosan vizsgáljuk a hét hátralévő részében is” – mondta Fabio Rodia kluborvos, aki nem zárta ki, hogy az Inter elleni (május 20-i) szezonzáróra felépüljön az eddig 29 gólt szerző csatár.

SERIE A
Bajnok lehet még: Juventus, Napoli
Biztosan BL-induló: Juventus, Napoli
BL-ben indulhat még: Roma, Lazio, Inter

A Juventus hátralévő meccsei: Bologna (12., o), Roma (4., i), Verona (19., o)
A Napoli hátralévő meccsei: Torino (10., o), Sampdoria (9., i), Crotone (15., o)

A BL-ért a római csapatok vannak lépéselőnyben, bár az AS Roma játszik még a Juventusszal, a Lazio pedig az Atalantával és az Interrel is. A milánóiaknak négy pontot kellene ledolgozniuk. Ha ez megtörténne, a Romával szemben jobb az egymás elleni mutató, egy Lazio elleni sikerrel pedig a másik fővárosi csapattal szemben is jobb lenne, így pontazonosságnál bejutnának a BL-be.

A Roma hátralévő meccsei: Cagliari (16., i), Juventus (1., o), Sassuolo (13., i)
A Lazio hátralévő meccsei: Atalanta (6., o), Crotone (15., i), Inter (5., o)
Az Inter hátralévő meccsei: Udinese (14., i), Sassuolo (13., o), Lazio (3., i)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 35 28 4 3 81–22 +59 88
2. Napoli 35 26 6 3 71–26 +45 84
3. Lazio 35 21 7 7 84–43 +41 70
4. Roma 35 21 7 7 59–28 +31 70
5. Internazionale 35 18 12 5 58–26 +32 66
6. Atalanta 35 16 10 9 55–36 +19 58
7. Milan 35 16 9 10 45–38 +7 57
8. Fiorentina 35 15 9 11 50–38 +12 54
9. Sampdoria 35 16 6 13 55–54 +1 54
10. Torino 35 11 14 10 48–42 +6 47
11. Genoa 35 11 8 16 30–37 –7 41
12. Bologna 35 11 6 18 38–46 –8 39
13. Sassuolo 35 9 10 16 26–57 –31 37
14. Udinese 35 10 4 21 46–59 –13 34
15. Crotone 35 9 7 19 36–60 –24 34
16. Cagliari 35 9 6 20 31–60 –29 33
17. SPAL 35 6 14 15 33–56 –23 32
18. Chievo 35 7 10 18 31–57 –26 31
19. Verona 35 7 4 24 28–71 –43 25
20. Benevento 35 5 3 27 31–80 –49 18

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik