A következő idényben Szoboszlai már a Lazióval küzdhet a Bajnokok Ligájában? (Fotó: AFP)



A La Gazzetta dello Sport értesüléseire hivatkozva több olasz portál (így például a notiziecalciomercato.eu és a leggo.it) is közölte a Lazio nyári kiszemeltjeinek névsorát.

A kiszemeltek között előkelő helyen említik a Red Bull Salzburg középpályását, Szoboszlai Dominikot, akit Olaszországban már korábban is szóba hoztak a Lazióval.

Szoboszlait sokáig Szergej Milinkovics-Szavics alternatívájaként emlegették a Lazióval kapcsolatban, s ez úgy tűnik, realitás is lehet a következő átigazolási időszakban. A Football Italia értesülései szerint ugyanis a Lazio 120 millió eurót szeretne kapni a szerb középpályásért, az érdeklődők között ott van a Manchester United, a PSG és a Real Madrid is. 

Amennyiben Milinkovics-Szavics valóban távozna a Laziótól, jó esélye lehet annak, hogy az olasz fővárosba költözik a magyar tehetség – ezt a gazzetta.it is megerősítette.