Juventus: többen, köztük CR is elhagyta a „buborékot”

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 14:01
null
Hét Juventus-játékos is elhagyta a „buborékot” (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint a Juventus több labdarúgója is elhagyta a karantént.

 

Mint ismert, a Juventusnál az elmúlt napokban két koronavírusos esetet is regisztráltak, ami után karanténba vonult a felnőttcsapat teljes kerete – az alakulat ennek ellenére vasárnap megjelent a Napoli elleni rangadón, ám a vendégek nem utaztak el erre a találkozóra, mivel a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások okán nem is hagyhatták el Nápolyt.

A football-italia úgy tudja, hogy a Juventus keretét, amely „buborékba” került, azóta hét játékos is elhagyta: a portál megemlíti Gianluigi Buffont és Merih Demiralt, akik hazatértek a családjukhoz, rajtuk kívül öten a nemzetük válogatottjához csatlakoztak: Rodrigo Bentancur (Uruguay), Juan Cuadrado (Kolumbia), Danilo (Brazília), Paulo Dybala (Argentína) és Cristiano Ronaldo (Portugália).

A football-italia hozzáteszi, hogy a Juventus nem tudta magakadályozni a távozó futballistákat, az ügy miatt pedig a klub már értesítette a helyi egészségügyi hatóságokat (ASL). Roberto Testi, a torinói részleg igazgatója ugyanakkor elmondta, hogy ha a futballisták magán jellegű útra mennek, abban az esetben pénzbüntetéssel sújthatják őket, viszont aki nem így tesz, azzal szemben nem hinné, hogy retorziókat alkalmaznak majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik