Juve: Ramsey lesz minden idők legjobban fizetett szigetországi futballistája – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.11. 18:42
null
Ramsey 11 éve után távozik az „ágyúsoktól” (Fotó: AFP)
Az Arsenal 28 éves walesi középpályása, Aaron Ramsey előszerződést kötött a Juventusszal, ennek értelmében a nyáron ingyen csatlakozik az olaszokhoz, és heti 400 000 fontnak megfelelő összegű fizetést kap majd – számolt be róla a BBC. Ezzel ő lesz a valaha volt legjobban fizetett brit labdarúgó – legalábbis az alapbérét tekintve. A BBC értesüléseit még kiegészíti azzal, hogy Ramsey négy évre szóló szerződést köt új klubjával.

 

Már a téli átigazolási időszakban is egyre többször lehetett hallani róla, hogy Aaron Ramsey szerződése nyári lejártakor 11 év után elhagyja az Arsenalt, csak az nem volt biztos, hogy hol folytatja pályafutását.

Mára aztán kiderült, hogy a walesi középpályás négy évre a Juventushoz igazol, és ebben már csak azért is biztosak lehetünk, mert már a szükséges orvosi vizsgálaton is átesett – bár ez sem volt éppen az ilyenkor szokásos.

Történt ugyanis, hogy Ramseyt nem Londonban vizsgálták meg a Juventus orvosai, de még csak nem is Torinóban. Az 58-szoros walesi válogatott ugyanis az Arsenal beleegyezésével a legnagyobb titokban Madridba utazott, és ugyanazon a klinikán végezték el az ilyenkor szokásos teszteket, ahol annak idején a Napoliból a Juvéba igazoló Gonzalo Higuaínt is megvizsgálták.

Ha a brit sajtóértesülések igaznak bizonyulnak Ramsey 400 ezres heti fizetéséről, ő lesz a világon a 8. legjobban fizetett labdarúgó, aki napi nagyjából 20 millió forintot kereshet majd, ami havi 583 millió forintot jelent, éves szinten pedig 7.3 milliárdot.




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik