Juventus: olasz válogatott kapus érkezett Buffon pótlására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.08. 19:14
null
Mattia Perin olykor az olasz válogatottban is lehetőséget kap (Fotó: AFP)
A Juventus bejelentette, hogy szerződtette Mattia Perint a Genoától. A 25 éves olasz kapus a lengyel Wojciech Szczesny riválisa lesz a kapusposzton, amely Gianluigi Buffon távozása után az olasz bajnok  gyenge pontja lehet.

A klubhoz négy évre aláíró Perinért a Juventus 12 millió eurót fizet, és bizonyos feltételek érvényesülése esetén további hárommilliót kaphatnak a genovaiak.

Perin 2008-ban került a Genoa utánpótlásprogramjába, 2010-ben már a felnőttkeret tagja volt, majd egy pescarai kitérőt követően 2013-ban került vissza a Genoához, amelyben 150 mérkőzésen védett.

Időközben az egyik legjobb olasz kapus lett, 2014-ben a válogatottban is debütált. Bár Buffon és Gianluigi Donnarumma miatt nem sokszor kapott szerepet a nemzeti csapatban, az olaszok legutóbbi, Hollandia elleni felkészülési mérkőzésén ő állt a háló előtt.

Buffon 17 év után hagyja el a Juventust, és a torinói klubnál bíznak benne, hogy Szczesny vagy Perin hosszú távú megoldást jelenthet.

 




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik