Juventus: Nincs esélyünk a Scudettóra - Luigi Delneri

Vágólapra másolva!
2010.09.13. 11:59
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus vezetőedzője, Luigi Delneri igen korán kivette csapatát a bajnoki címre esélyesek közé sorolt gárdák közül. A torinóiak két fordulót követően még nyeretlenek: egy döntetlennel és egy vereséggel jelenleg csak a 15. helyen állnak.

„Nincs esélyünk a Scudettóra – mondta ki Delneri azt a véleményét, amelyet aligha fogadnak könnyen a Juve-szurkolók. – Most nincsenek kimondott céljaink, hosszú távban gondolkodunk, ezen a nyáron sok változás történt nálunk."

A szakember elmondta: a Sampdoria elleni 3–3-as hazai döntetlen során elsősorban csapata védekezésével volt elégedetlen. A jövőben sokkal agresszívabban kell védekezniük, és nem szabad olyan nagy területeket hagyniuk az ellenfélnek, mint tették azt vasárnap. Ugyanakkor elismerte, a Sampdoria támadó szekcióban kiváló játékosokat vonultatott fel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik