Juventus: lemondtak Pogba visszacsábításáról – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.05.27. 17:31
null
A 27 éves francia középpályás 2016-ban hagyta el a torinói csapatot a Manchester United kedvéért (Fotó: AFP)
Olasz lapértesülés szerint a Serie A-ban szereplő Juventus letett arról, hogy visszacsábítsa keretébe Paul Pogbát a Manchester Unitedtől.

 

A 27 éves francia középpályás a „vörös ördögök” utánpótlásából kikerülve 2012-ben szabadon igazolhatóként érkezett Torinóba, majd 2016-ban már klasszisként 105 millió euróért szerződött vissza Angliába.

A 191 centi magas világbajnok futballistának egyelőre nem mondható, hogy tökéletesen bejött volna a váltás – bár egy Ligakupa- és egy Európa-liga-győzelem azért összejött a Manchester Uniteddel –, a nemzetközi lapok pedig rendre a lehetséges távozásáról írnak.

Egyik fő kérőnek az olasz rekordbajnokot írták, de a Corriere dello Sport szerint a „zebrák” letettek a „Pogback” hadműveletről, mivel nem tudnák finanszírozni a szükséges 100 millió fontos (111 millió eurós) átigazolási díjat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik