Juventus: Lanzafame a Honvédról, a scudettóról és a CR–Immobile harcról is beszélt

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.14. 13:44
null
Az olasz támadó még nem tudja, hol folytatja, de hangsúlyozta, mennyire tiszteli a kispesti klubot (Fotó: Török Attila)
A TuttoJuve hosszú anyagot készített a Budapest Honvédot erősítő Davide Lanzafaméval, aki beszélt a kispesti klubról, jövőjéről, a Serie A bajnoki és gólkirályi versenyfutásáról is.

 

Az idény pozitív véget ért, amikor nyáron ideérkeztem, akkor a csapat pont nélkül az utolsó helyen állt (a 2. forduló után – a szerk.), végül az ötödik helyen zártunk és kupagyőztesek lettünk, ami óriási öröm” – kezdte a TuttoJuvénak adott interjúját Lanzafame, akit a jövőjéről is faggattak.

„Még mérlegelni kell a dolgokat. Magyarországon sok téves információ jött velem kapcsolatban, különösen azt szeretném nyomatékosítani, hogy rendkívüli módon tisztelem a klubot, és bármilyen döntés a két fél kölcsönösen jó érdekében születik majd meg.”

Az olasz támadó visszaemlékezésében kiemelte, hogy bármikor is játszott a Honvédnál, mindig elértek valami fontosat, volt itt bajnok, most pedig kupagyőztes is.

Az olasz ligával kapcsolatban elmondta, szerinte zsinórban kilencedik alkalommal is bajnok lesz a korábbi együttese. Az NB I-es idényt 11 találattal záró csatár szerint a torinói csapat nincs a topon, ugyanakkor nem is teljesít rosszul, miközben a Lazio és az Inter nem képes huzamos időn keresztül fenntartani a jó formáját, a remek formába lendülő Atalanta elleni 90. perces pontmentés pedig kellő előnyt biztosít az utolsó hat fordulóra.

„Évről évre nehezebb a liga az egyre felpaprikázottabb ellenfelek miatt. Továbbá nem egyszerű minden évben bajnoki címet szerezni. A Juve mostani előnye elég jelentős, a riválisok kétmeccses hátrányban vannak, és túl sokat hibáznak. A »zebrák« sorozatban kilencedszer is bajnokok lesznek.”

Lanzafame Cristiano Ronaldo gólkirályi címére tippelne (Fotó: AFP)
Lanzafame Cristiano Ronaldo gólkirályi címére tippelne (Fotó: AFP)



Cristiano Ronaldo sorra szerzi a gólokat, már 28-nál jár a bajnoki idényben, így már csak eggyel van lemaradva az éllovas Immobilétől – ha a hátralévő időszakban sikerül az első helyre kerülnie, akkor első játékosként az angol Premier League, a spanyol La Liga és az olasz Serie A mesterlövészi címét is megszerezné.

„Az utolsó pillanatig nagy lesz a csata közte és Immobile között, még akkor is, ha jelenleg úgy tűnik, Cristiano Ronaldo jobb formában van. Ha fogadnom kellene valakire, akkor a fekete-fehérek támadójára tennék pénzt.”

Lanzafamét végül Leonardo Bonucci formájával kapcsolatban faggatták, véleménye szerint az emberek hajlamosak túl könnyen felejteni, hiszen a koronavírus-járvány miatt három hónapra leállt az olasz futball, márpedig ez hatással van az erőnlétre is. Szerinte a néhány hibát elkövető védő újra formába lendül idővel, és remek személyiségével még ötven százalékosan is hozzá tud tenni a csapat szerepléséhez.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 32 24 4 4 67–32 +35 76
2. Internazionale 32 20 8 4 68–34 +34 68
3. Lazio 32 21 5 6 68–35 +33 68
4. Atalanta 32 20 7 5 87–41 +46 67
5. Roma 32 16 6 10 59–43 +16 54
6. Napoli 32 15 7 10 52–43 +9 52
7. Milan 32 14 8 10 45–41 +4 50
8. Sassuolo 32 13 7 12 59–54 +5 46
9. Verona 32 11 11 10 40–39 +1 44
10. Bologna 32 11 9 12 46–51 –5 42
11. Cagliari 32 10 11 11 48–46 +2 41
12. Parma 32 11 7 14 44–44 0 40
13. Fiorentina 32 8 12 12 38–43 –5 36
14. Udinese 32 9 8 15 31–46 –15 35
15. Sampdoria 32 10 5 17 38–54 –16 35
16. Torino 32 10 4 18 38–60 –22 34
17. Genoa 32 7 9 16 40–60 –20 30
18. Lecce 32 7 8 17 40–71 –31 29
19. Brescia 32 5 6 21 28–64 –36 21
20. SPAL 32 5 4 23 23–58 –35 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik