Juventus: Higuaín miatt maradhatnak le Icardiról

Vágólapra másolva!
2019.07.09. 13:08
null
Higuaín egy év kölcsönjáték után újra a Juventusban akar bizonyítani – csak a klubvezetők nem örülnek ennek (Fotó: AFP)
Olasz lapértesülések szerint hiába szeretné szerződtetni az AS Roma, Gonzalo Higuaín nem hajlandó elhagyni a Juventust. Az argentin támadó állítólag külön edzőt is fogadott a nyárra, hogy újra lenyűgözhesse korábbi nápolyi edzőjét, a Juve élére júniusban kinevezett Maurizio Sarrit. Mindez csak azért gond, mert a klubvezetőség inkább az interes Mauro Icardi megszerzésében gondolkodik, ennek előfeltétele pedig Higuaín távozása…

 

A Football Italia információi szerint Gonzalo Higuaínból aligha lesz az AS Roma játékosa, legalábbis nem saját akaratából. A tavaszi szezont a Chelsea-ben, kölcsönben töltő argentin csatár nagy lehetőségként éli meg, hogy a Juventus éléreMaurizio Sarrit nevezték ki, akivel korábban a Napolinál rendkívül sikeres időszakot élt meg – többek között 36 góljával Serie A-rekordot felállítva gólkirály lett a 2015–2016-os idényben.

A 31 éves csatár – akit az elmúlt években túlsúlya miatt kritizáltak – állítólag annyira elhivatott, hogy külön személyi edzőt is fogadott csak azért, hogy a nyáron minél jobb kondiban tartsa magát.

Mindez növekvő feszültséget okoz a torinói klub vezetőségében. Sarri ugyanis szintén adna egy esélyt Higuaínnak, a klub menedzsmentje viszont megválna tőle mihamarabb. Az ok egy másik argentin csatár, Mauro Icardi. A Sampdoriát is megjáró, 26 éves támadóra az Internél nem számítanak, a szerződtetésére viszont csak akkor jut pénz Torinóban, ha Higuaín továbbáll…

A Sky Sport Italia közben arról ír, a Manchester Unitedban játszó Romelu Lukaku érkezése sem zárható ki a Juventusnál, az akadály viszont ebben az esetben is Higuaín.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik