A bemutatás során kiderült, hogy az ifjú holland Torinóban is a 4-es számú mezben szerepel majd. „A négyes szám mindig különleges volt számomra, gyerekkorom óta ebben játszottam. Fontos öröksége van ennek a számnak a Juvéban, remélem, meghálálom a bizalmat” – mondta De Ligt.

„Nagy lépés ez számomra, ez az első külföldi kalandom. Megtiszteltetés, ahogy a Juventus szurkolói fogadtak, remélem, sokkal tudok majd törleszteni nekik. A Nemzetek Ligája-döntő után már biztos voltam abban, hogy ide igazolok, de Cristiano Ronaldo bókja is jólesett, amikor kérte, hogy jöjjek. Azonban nem emiatt döntöttem így.

„Mielőtt aláírtam volna, telefonon beszéltem Sarrival, hogy kicsit megismerjük egymást. Ő az egyik oka annak, hogy a Juvét választottam. Rengeteg jót hallottam róla, kedvelem a filozófiáját és azt, ahogyan a védekezést szervezi.”

„Van egy fotó, amelyben már Juventus-mezben vagyok, nagyjából hat-hét éves lehettem. Akkoriban Fabio Cannavaro volt, akit a legjobban csodáltam. Mindig szimpatikus volt számomra ez az együttes, mindig szurkoltam a csapatnak. Azért is szerződtem ide, mert Olaszország a hely, ahol nagy tradíciói vannak a védőknek.”

JuventusFC on Twitter

de Ligt #TURNDELIGTON