Gianluigi Buffon a PSG-ben? (Fotó: AFP)

 

„Egyelőre nem tudom, mihez kezdek. Néhány napja még biztos voltam benne, hogy visszavonulok, de kaptam néhány átgondolandó ajánlatot, például Agnelli elnök úrtól is. A következő héten döntök a jövőről” – nyilatkozta csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján Gianluigi Buffon, aki 655 tétmérkőzésen lépett pályára a Juvéban, s ebből háromszáz találkozón nem kapott gólt.

A Le Parisien most arról számolt be, miszerint a PSG is ott van azon klubok között, amelyek megkeresték az olasz kapust – sőt, a lap konkrét ajánlatot is említ, ugyanis párizsi forrásokra hivatkozva azt írja, a Paris Saint-Germain kétéves megállapodást kínált Buffonnak!

Az olasz Tuttosport a klasszis jövője kapcsán két csapatot tart lehetségesnek állomáshelynek – amennyiben a 40 esztendős ikon úgy döntene, hogy nem vonul vissza az idény végén –, a Real Madridot és a PSG-t.