Juventus: a klub bejelentette, Buffon visszatért – hivatalos

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.04. 16:08
null
Buffon hazatért (Fotó: juventus.com)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus a hivatalos honlapján jelentette be, hogy visszatér a gárdához Gianluigi Buffon.

 

A 41 esztendős ikon egyéves párizsi kitérő után tért vissza szeretett klubjához, amelynél 2001 és 2018 között 17 évet húzott le. Gianluigi Buffon ez idő alatt több mint 500 bajnoki mérkőzésen (656 tétmeccsen) állt a Juventus kapujában.

„Boldog vagyok, hogy hazatértem, és újra megölelhetlek titeket, és ti is újra magatokhoz ölelhettek engem. Ez az egyik legszebb és legboldogabb nap az életemben. Ma újra megerősítést nyert, hogy az élet hihetetlen fordulatokat produkál, és mindig megéri álmodni” – mondta rövid videoüzenetében az egy idényre aláíró Buffon, majd hozzátette, este a milánói Juve-boltban találkozhatnak vele a szurkolók.



Sajtóhírek szerint a világbajnok kapus szeretné megdönteni az AC Milan legenda Paolo Maldini Serie A-csúcsát, így a szerződésében van egy olyan záradék, miszerint legalább nyolc bajnokin védenie kell: Maldini 1985 és 2009 között 647 alkalommal lépett pályára az olasz élvonalban, Buffon 640-nél tart. Jelenleg a lengyel Wojciech Szczesny a Juve első számú kapusa.

Az olasz legenda többek között kilenc élvonalbeli bajnoki címet (plusz kettőt, amit utólag elvettek a Juvétól), négy Olasz Kupát és öt Olasz Szuperkupát nyert a Juventusszal, s 12-szer választották meg a Serie A legjobb kapusának. Az UEFA-nál többször is volt az év legjobb kapusa, de választották meg a legjobb játékosnak is, 2006-ban és 2017-ben bekerült a legjobb öt közé az Aranylabda-szavazáson.

Buffon a nemzeti együttessel 2006-ban megnyerte a németországi világbajnokságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik