Inter: „Nem látom a gyerekeimet” – López kifakadt Icardi miatt

Vágólapra másolva!
2019.02.23. 14:13
null
Tovább folytatódik a Mauro Icardi és Maxi López, valamint Wanda Nara „főszereplésével” zajló szappanopera (Fotó: AFP)
Újabb fejezetéhez érkezett a Maxi López, Wanda Nara, Mauro Icardi hármas egyszerűnek nem nevezhető története. Mint ismert, Nara és López kapcsolata hatévnyi házasság és három gyerek után ért véget, nem sokkal később pedig már a hölgy az Inter csatárával vigasztalódott, akinek azóta ügynöke is. A korábbi Barcelona- és Milan-játékos most újabb részleteket árult el a nem túl rózsás viszonyról.

A jelenleg a brazil Vasco da Gamában futballozó Maxi López Radio La 990-nek adott nyilatkozatát a Football Italia idézi.

„Mindig szerettem volna megtartani a gyerekeim magánéletét. Mindig az volt a célom, hogy ne legyen miért kritizálniuk engem, ha felnőnek. Ezért döntöttem úgy, hogy elhallgatok. Néha hevesen reagálok, de csak a gyermekeim védelme miatt, ha megtámadnak.”

„Most nem látom a gyerekeimet. Néha még arra sem kapok engedélyt, hogy telefonon beszéljek velük. Legutóbb decemberben találkoztam velük, illetve januárban is láttam őket néhány órára.” „A Wandával való kapcsolatom elég bonyolult. Nincs harmónia, éveken keresztül csak az ügyvédeken keresztül kommunikáltunk, mert olyan nehézkesen ment. Mauro habitusa hasonlít az övére, néha még rosszabb is. Ezért döntöttem úgy, hogy nem tartom vele a kapcsolatot. Azt mondtam neki, hogy majd megért bizonyos dolgokat, ha apa lesz, de nem így történt. Például tegnap volt a fiam születésnapja, ők pedig telefonon keresztül inzultáltak. Mégis milyen kapcsolatom legyen az ilyen emberekkel?”

Mint ismert, Icardi nemrég nehéz helyzetbe került az Internél, elvették tőle a csapatkapitányi karszalagot, és bár a térdére panaszkodott a milánói klub Sampdoria elleni meccse előtt, a vizsgálat szerint semmi baja. Maxi López a támadó és párja/ügynöke helyzetéről is beszélt.

„Szerintem most az történik, hogy az Inter vezetőinek elege lett Wandából és a hozzáállásából, plusz Icardi nem hozza azt a szintet, amit korábban, ezért alakult ki ez a helyzet. A jó ügynökök jelentik a különbséget, mert tudják, hogyan kezeljék az ilyen pillanatokat. Tudják, mikor kell nyomást helyezni valakire, mikor kell beszélni, csöndben maradni. Szerintem egy ilyen minőségű játékost olyan ügynöknek kellene képviselnie, aki felér a szintjére.”

„Wanda nekem is felajánlotta, hogy az ügynököm lesz, de sosem volt az. Meg akartam óvni a családomat, a harmónia érdekében külön akartam választani a kettőt.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik