Most sem ment a Napolinak az Inter vendégeként

Vágólapra másolva!
2012.12.09. 20:39
null
Antonio Cassano (balra) köszönti Fredy Guarínt, aki ujjaival jelzi góljai és gólpasszai számát (Fotó: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulóban a második Napoli egy góllal kikapott a harmadik Inter otthonában, egy igazán érdekes hajrát követően.

A Serie 16. fordulójában a címvédő és listavezető Juventus megtette a magáét, amikor legyőzte a Palermót, és hátradőlve figyelhette két üldözője, a második Napoli és a harmadik Inter milánói csatáját. A történelmi háttér az Inter mellett szólt a mérkőzés előtt, hogy az elmúlt 44 évben a déliek alig kétszer tudtak győzni ellenük idegenben, azonban mesterük, Andrea Stramaccioni alighanem elcserélte volna a veretes mérleg legalább egy kis darabját arra, ha nem kell nélkülöznie több sérültjét és az eltiltott Walter Samuelt.

JÖTTEK-MENTEK
A Nápolyból az Interbe
2001, Alberto Fontana, 3 000 000 euró
1996, Arturo Di Napoli
1995, Benito Carbone
1994, Giovanni Bia
Az Interből a Nápolyba
2011, Goran Pandev, kölcsönbe, 1 500 000
2000, Francesco Moriero
1996, Caio, 5.000.000
1984, Salvatore Bagni
1974, Tarcisio Burgnich
1968, Harald Nielsen

Ott volt azonban csapatában Antonio Cassano és Fredy Guarín, akik közül előbbi szögletéből utóbbi a 8. percben bevette a 400. olasz bajnokiját vívó Morgan De Sanctis kapuját.

A gólszerzőről Edinson Cavani maradt le csúnyán, de az uruguayi javított pár percen belül és háromszor is szépen készített elő társainak, akik azonban öt méterről sem voltak képesek találni; majd maga Cavani is elrontott egy helyzetet.

Az Inter teljesen visszaállt mindeközben, Juan Jesus kivételével védői nem álltak általában a helyzet magaslatán, és egyértelműen kontrára játszott – egy ilyen során Cassano lőhetett volna gólt, de szerelte őt az ötösön Miguel Britos, mégpedig olyan szigorúan, hogy a támadót hordágyon vitték le.

VEZET AZ INTER!

A félidő végére rendezte sorait az Inter, sőt, egy gyors ellentámadásból megduplázta előnyét: Guarín remek passzát Diego Milito hidegvérűen, egyszerűen váltotta gólra, legszebb napjait idézően. Ez volt az első félidőben az Inter második kapura lövése...

KÉT GÓLLAL!

A szünetben a Napoli mestere, Walter Mazzarri beküldte a középpályás Alessandro Gamberini helyére a közelmúltban az Intertől vett támadót, Goran Pandevet, de ettől sem „kapott lángra" csapata, sőt, De Sanctisnak kellett hatalmasat védenie Cassano közeli lövésénél.

A szépítésre azonban nem kellett sokáig várni, igaz, nem mindennapi gólt láthatott a nagyérdemű: a labda ide-oda pattogott az Inter kapusa, Samir Handanovic, a léc, Javier Zanetti, valamint a Pandev, Christian Maggio kettős között – a helyzetet végül Edinson Cavani zárta le, aki közelről a helyére terelte a labdát.

CAVANI PING-PONG-GÓLJA

Fellelkesültek a szépítés után a vendégek, de az Inter ügyesen tördelte a játékot és uralta a középpályát, igaz, a Napoli sem volt éppen csúcsformában.

A hajrá olyan őrült és csapongó lett, mint a Napoli találata, szinte percenként kerültek helyzetbe a felek, de mindenki kihagyta helyzetét – nyert tehát az Inter a Napoli ellen, és a két csapat helyet cserélt a tabellán.


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 16 12 2 2 33–10 +23 38
2. Internazionale 16 11 1 4 29–17 +12 34
3. Napoli 16 10 3 3 29–14 +15 33
4. Roma 16 9 2 5 38–26 +12 29
5. Fiorentina 16 8 5 3 29–18 +11 29
6. Lazio 15 9 2 4 24–18 +6 29
7. Milan 16 7 3 6 28–21 +7 24
8. Catania 16 6 4 6 22–24 –2 22
9. Atalanta 16 7 2 7 17–23 –6 21
10. Parma 16 5 5 6 19–22 –3 20
11. Udinese 15 4 7 4 22–24 –2 19
12. Chievo 16 5 3 8 19–27 –8 18
13. Sampdoria 15 5 3 7 19–21 –2 17
14. Cagliari 16 4 4 8 14–26 –12 16
15. Torino 16 3 7 6 17–21 –4 15
16. Bologna 15 4 2 9 17–20 –3 14
17. Palermo 16 3 5 8 14–23 –9 14
18. Pescara 16 4 2 10 12–30 –18 14
19. Genoa 16 3 3 10 16–28 –12 12
20. Siena 16 4 5 7 15–20 –5 11

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik