Inter: Kondogbia a Valencia helyett más klubhoz tarthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.12. 14:48
Hiába szeretne mindenképp távozni Geoffrey Kondogbia, az Internazionale középpályása, úgy tűnik, hogy átigazolása a Valenciához meghiúsul. A francia válogatott játékos képviselői azonban már fel is vették a kapcsolatot egy másik klubbal.

Mint beszámoltunk róla, Geoffrey Kondogbia tegnap nem jelent meg az Inter edzésén, emögött állítólag az állt, hogy a francia válogatott középpályás szóban már meg is egyezett a Valenciával, így rövidesen elhagyhatja az Intert.Geoffrey Kondogbia tegnap nem jelent meg az Inter edzésén, emögött állítólag az állt, hogy a francia válogatott középpályás szóban már meg is egyezett a Valenciával, így rövidesen elhagyhatja az Intert.

Kondogbia állítólag leginkább Spanyolországban szeretne játszani, s a Valencia meg is erősítette a hírt, mely szerint ajánlatot tett a 24 éves középpályás játékjogáért. Az Internél viszont kijelentették: 30 millió eurónál kevesebbért semmiképp nem válnának meg középpályásuktól. Könnyen lehet, hogy a Valencia így inkább olyan játékosok után néz, akikért kevesebbet kell fizetni.

A legfrissebb hírek szerint Kondogbia olyannyira távozni szeretne az Intertől, hogy képviselői felvették a kapcsolatot a Juventusszal, és megpróbálják meggyőzni a torinói együttes vezetőségét az átigazolásról. Rossz hír azonban a francia számára, hogy a Juve kiszemeltje állítólag a Roma középpályása, Kevin Strootman, bár a holland kivásárlási ára 45 millió euró.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik