Inter: hosszabbítanának a támadóval, de a Real is érdeklődik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.23. 14:30
null
Icardi már megtapasztalta, milyen Spanyolországban futballozni (Fotó: AFP)
A hírek szerint a Real Madrid szeretné megszerezni Mauro Icardit, az Internazionale támadóját. Az argentin játékost még több évig köti szerződés jelenlegi klubjához, amely ismét hosszabbítana játékosával.

Mauro Icardi 2013-ban igazolt át az Interhez a Sampdoriától, és egyes források szerint a milánói klub kész arra, hogy a közeljövőben ismét meghosszabbítsa Icardi szerződését. Erre legutóbb nagyjából egy évvel ezelőtt került sor, amikor az argentin 2021 júniusáig kötelezte el magát az Interhez, kivásárlási árát 110 millió euróban határozták meg.

Egyelőre viszont egyik fél sem tartja sürgősnek az új szerződés megkötését, az Inter állítólag kifejezetten szeretne addig várni, amíg biztossá válik, hogy indulhat a Bajnokok Ligája következő szezonjában.

A milánói alakulatnak viszont lehet, hogy van mitől tartania, ugyanis spanyol lapok szerint a Real Madrid azt tervezi, hogy megpróbálja átigazolni Icardit. A támadó számára mellesleg nem lenne ismeretlen Spanyolország, hiszen kilencéves korában a Kanári-szigetekre költözött hazájából, Argentínából. Később az FC Barcelonához került, és tagja volt a klub U17-es, majd U19-es csapatának, onnan szerződött 2011-ben Olaszországba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik