Inter: erősíteni akarnak, Eriksen lehet a nagy dobás – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.01.08. 12:30
null
Az Inter akár ingyen elviheti Eriksent (Fotó: AFP)
Az angol Sky Sports értesülései szerint az olasz élvonalbeli Internazionale alaposan megerősítené a keretét. A milánói labdarúgóklub állítólag érdeklődik Christian Eriksen iránt, de szívesen a soraiban tudná Ashley Youngot és Olivier Giroud-t is.

 

Az Inter vezérigazgatója, Giuseppe Marotta elárulta, felkeltette a klub érdeklődését Christian Eriksen helyzete – a dán világsztárnak a nyáron lejár a szerződése, amelyet a 27 éves támadó középpályás nem kíván meghosszabbítani. A milánóiak egyelőre nem léptek kapcsolatba a Tottenhammel, ám nem kizárt, hogy a közeljövőben tárgyalóasztalhoz ülnek a felek.

„Eriksen igazán izgalmas játékos, aki bármely csapatnak érdekes lehet. A nyáron lejár a szerződése, de egyelőre nem vettük fel a kapcsolatot a Tottenhammel, viszont mi is hasonló típusú középpályást keresünk, valamint egy szélsőt. Nem akarunk elkapkodni semmit, higgadt döntést kell hoznunk” – mondta Giuseppe Marotta.

Mivel egy szélsőre is szüksége van a Serie A éllovasának, könnyen lehet, hogy Ashley Young mellett döntenek az Internél. A 34 éves játékos mindössze 12 tétmérkőzésen lépett pályára ebben az idényben, így nem meglepő, hogy a jövője bizonytalanná vált a Manchester Unitednél. Young lenne a harmadik MU-futballista, aki az Interben folytatná a pályafutását Alexis Sánchez és Romelu Lukaku után.

Ahogy Young, úgy Olivier Giroud sem kap kellő játéklehetőséget a Chelsea-ben – csupán öt Premier League-meccsen jutott szerephez ebben az idényben. Frank Lampard világossá tette, hogy Tammy Abraham a londoniak első számú csatára. Az Inter állítólag már tárgyalt is a Chelsea-vel a francia csatárról, s a téli átigazolási időszakban hamar össze is jöhet a megállapodás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik