Inter: Antonio Conte marad a vezetőedző – hivatalos

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.08.25. 19:35
null
Az elveszített El-döntő ellenére Conte marad az Inter kispadján (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli Internazionale labdarúgócsapata hivatalos honlapján tette közzé, hogy a következő idényben is Antonio Conte marad a vezetőedző.

 

Conte a Sevilla ellen elveszített Európa-liga-döntő után úgy fogalmazott: nem tudja, mit hoz a jövő, marad-e az Internél vagy klubot vált. Az olasz tréner kedd délután egy Milánó külvárosában található villában egyeztetett Steven Zhang klubelnökkel, és mint az Inter közleményéből kiderült, a közös munka folytatása mellett döntöttek.

„Nagyon konstruktív volt a mai találkozó a klubvezetőség és Antonio Conte között. Lefektették az alapokat, amelyek mentén folytatódhat a projektünk” – olvasható a milánói klub hivatalos honlapján.

Antonio Conte első idényében ezüstérmes lett az Interrel a Serie A-ban, ahogy az Európa-ligában is, az Olasz Kupában pedig az elődöntő jelentette a végállomást.

A Sky Sport Italia információi szerint Piero Ausilio sportigazgató és Beppe Marotta ügyvezető igazgató is folytatja munkáját a klubnál.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik