José Mourinho jó szívvel emlékszik vissza az Internél eltöltött időszakára (Fotó: AFP, archív)

 

„Akkor voltam karrierem csúcspontján, amikor otthon éreztem magam, ahol maximálisan jelen voltak az érzelmek, és amely csoportnak tiszta szívemből a tagja voltam. Éppen ezért 2010. május 22-én, Madridban megtapasztaltam mindenki örömét, Massimo Moratti elnöktől kezdve a háttérben dolgozó emberekéig. Korábban is nyertem már BL-t, de azelőtt mindig magamra gondoltam először, és csak utána másokra – az Internél ez sohasem fordult elő.”

„Amikor apa leszel, megérted, hogy valaki sokkal fontosabb nálad, te csupán másodlagossá válsz. Tíz évvel később most ismét együtt vagyunk. Éppen a minap beszéltem Alessióval, akkoriban ő volt a sofőr. Mikor fordulhat elő, hogy az edző, aki távozott, tíz évvel később még mindig beszél a sofőrrel? Soha. Ezt jelenti számomra az Inter, ők a családom.”

A rengeteg pozitívum ellenére nem volt minden rózsás a milánói időszaka alatt, Mourinho elismerte, néha átlépte azt a bizonyos vonalat.

„Vannak más kapcsolatok is: én vagyok az edző, te pedig a játékos. Az empátia attól függ, hogy elfogadsz-e olyannak, amilyen vagyok. Olyan ez, mint egy kirakós. Az Internél olyasvalakire vártak, mint én, hogy kirakja ezt a kirakóst. Sohasem játszom meg magam, mindig magamat adom. Szigorú is tudtam lenni, de az is én voltam. Különösen a bergamói vereség (1–3 az Atalanta ellen, 2009 januárjában – a szerk.) után voltam erőszakos a játékosokkal. Megértem, hogy megbántottam őket, csak utána értettem meg, hogy mi történt korábban, úgyhogy elnézést kértem.”

A portugál tréner a BL-döntő után nem tért vissza Milánóba, mert félt tőle, hogy meggondolja magát a Real Madridhoz való távozásról.

„Ha visszatértem volna a csapattal, a szurkolók azt skandálták volna, hogy maradjak, és akkor talán sohasem távozom. Nem írtam alá a Real Madridhoz a döntőt megelőzően, néhányan azt állítják, hogy a klubtól felkerestek a hotelben, de ez nem igaz. A Realhoz akartam menni, már egy évvel korábban is megkerestek. Elmentem Moratti házába, hogy elmondjam neki, ám akkor még lebeszélt. Már a chelsea-s időszakom alatt is elutasítottam őket, de háromszor nem mondhatsz nemet a Madridnak. A Barcelona elleni visszavágó után határoztam el magam, mert akkor már tudtam, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Készültem Morattihoz, de szavak nélkül is megértette, mit akarok. Azt mondta, »ezután szabadon távozhatsz«. Helyesen azt tettem, amit akartam, viszont nem éreztem örömöt. Igazság szerint boldogabb voltam Milánóban, mint Madridban.”

A portugál búcsúja nagyon érzelmesre sikerült, Mourinho Marco Materazzi vállán sírta ki magát.

„Azért szálltam ki a kocsiból, és öleltem meg Materazzit, mert ő volt a jelképe annak a szomorúságnak, ami mindannyiunkban ott volt. Igazi csapatjátékos, amikor szükségünk volt rá, számíthattunk rá. Katolikus vagyok, hiszek az ilyen dolgokban – talán Isten tette őt oda akkor, mint utolsó játékost, akit látok. Az ő megölelésével minden játékost magamhoz szorítottam. Csodálkozom, hogy egy olyan ember, mint ő – akár edzőként, menedzserként, sofőrként, nem tudom – miért nincs az Internél. Hogy manapság miért nem mondom már azt, egy nap visszatérek az Interhez? Tudom, hogy miért kérdezik, nem vagyok bolond” – zárta szavait Mourinho.