Inter: „A vesztesek első helye” – Conte nem izgatja magát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 07:58
null
Antonio Contét nem hozza lázba a második hely (Fotó: AFP)
Ismét botlott az Inter, a milánói csapat gól nélküli döntetlent játszott a Fiorentinával az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 35. fordulójában. Antonio Conte együttese a pontvesztés miatt visszacsúszott a táblázat harmadik helyére, az olasz szakember azonban nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget.

 

„A második pozíció jelentéktelen a szememben, ez csupán a vesztesek első helye. Vannak, akik megelégednek vele, de én nem ilyen vagyok, és nem akarom, hogy a játékosaim ilyenek legyenek” – mondta Antonio Conte.

A döntetlen egyúttal azt is jelenti, hogy a Juventus akár már csütörtökön, az Udinese ellen bajnok lehet, amennyiben begyűjti a három pontot.

„Jó mérkőzés volt, megfelelő intenzitással játszottunk, de balszerencsések voltunk, kétszer is a kapufát találtuk telibe. Nem panaszkodhatok, a fiúk mindent megtettek a győzelemért, a végén még az egy pontot is kockára tettük. A Fiorentina megérdemel minden elismerést, nagyszerűen védekezett.”

Lautaro Martínez csupán az utolsó húsz percre állt be, az argentin klasszist az utóbbi időben egyre gyakrabban hozzák szóba a Barcelonával kapcsolatban, ám Conténak már elege van a pletykákból.

„Egy olyan 22 éves futballistáról beszélünk, aki nem játszott sokat az előző idényben. Letette már a névjegyét, de hosszú út áll előtte, sokat kell fejlődnie, nem kész játékos még. Vannak jó és rossz pillanatai is, ez természetes ebben a korban. A vele kapcsolatos találgatások nem segítenek, csak problémát okoznak, és elterelik a figyelmét.”

OLASZ SERIE A
35. FORDULÓ

Internazionale–Fiorentina 0–0
Lecce–Brescia 3–1 (Lapadula 22., 32., Saponara 70., ill. Dessena 63.)
Sampdoria–Genoa 1–2 (Gabbiadini 32., ill. Criscito 22. – 11-esből, Lerager 72.)
SPAL–Roma 1–6 (Cerri 24., ill. Kalinic 10., C. Pérez 38., Kolarov 47., Bruno Peres 52., 75., Zaniolo 90.)
Torino–Verona 1–1 (Zaza 67., ill. Borini 56. – 11-esből)

CSÜTÖRTÖK
19.30:
Udinese–Juventus (Tv: Digi Sport1)
21.45: Lazio–Cagliari (Tv: Digi Sport1)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Parma–Napoli 2–1 (Caprari 45+3. – 11-esből, Kulusevski 87. – 11-esből, ill. Insigne 54. – 11-esből)

KEDDI EREDMÉNYEK
Sassuolo–Milan 1–2 (Caputo 42. – 11-esből, ill. Ibrahimovic 19., 45+2.)
Atalanta–Bologna 1–0 (Muriel 62.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 34 25 5 4 72–36 +36 80
2. Atalanta 35 22 8 5 95–44 +51 74
3. Internazionale 35 21 10 4 74–36 +38 73
4. Lazio 34 21 6 7 69–37 +32 69
5. Roma 35 18 7 10 69–47 +22 61
6. Milan 35 17 8 10 55–44 +11 59
7. Napoli 35 16 8 11 56–47 +9 56
8. Sassuolo 35 13 9 13 64–60 +4 48
9. Verona 35 11 13 11 43–43 0 46
10. Fiorentina 35 10 13 12 43–44 –1 43
11. Parma 35 12 7 16 49–51 –2 43
12. Bologna 35 11 10 14 48–58 –10 43
13. Cagliari 34 10 12 12 49–50 –1 42
14. Sampdoria 35 12 5 18 45–58 –13 41
15. Torino 35 11 5 19 42–63 –21 38
16. Udinese 34 9 9 16 32–48 –16 36
17. Genoa 35 9 9 17 44–65 –21 36
18. Lecce 35 8 8 19 45–77 –32 32
19. Brescia 35 6 6 23 33–74 –41 24
20. SPAL 35 5 4 26 25–70 –45 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik