Inter: a légiósok elhagyhatják a koronavírus miatti karantént

Vágólapra másolva!
2020.03.25. 09:39
null
Marcelo Brozovic elsőként utazhatott haza az Inter-játékosok közül (Fotó: AFP)
Az Internazionale engedélyezte nem olasz játékosai számára, hogy elhagyják a koronavírus-fertőzés magas esélye miatt kialakított karantént és hazatérjenek, igaz, az önkéntes izolációt továbbra is vállalniuk kell. Az Inter a Juventus példáján buzdulhatott fel, a torinói csapat különengedéllyel már több labdarúgójának, így például Gonzalo Higuaínnak is jóváhagyta a hazautazást.

 

A Marca beszámolója szerint az elsők között hagyta el Olaszországot Marcelo Brozovic. A horvát válogatott középpályás a földrengés sújtotta Zágrábba ment, hogy családjával lehessen, illetve megpróbáljon segíteni a károk enyhítésében.

Mindez azt is jelenti, hogy az Internél úgy számolnak, még jó ideig nem térhetnek vissza a közös edzésekhez.

A csapat kapusa, Samir Handanovic már szintén Szlovéniában van. A két uruguayi légiós, Diego Godín és Matías Vecino hazaútját szintén szervezik, ám jelen körülmények között nem a legegyszerűbb eljutni Olaszországból Dél-Amerikába, a legtöbb ország ugyanis lezárta a határait a koronavírus első európai gócpontjának számító olaszok (és az onnan érkezők) elől.

A Juventus szerdán teljesen véget vet a csapat karanténjának – itt volt az első Serie A-s fertőzött, Daniele Rugani. Blaise Matuidin és Paulo Dybalán kívül másnál nem jelentkezett a betegség, és pozitív teszteredménye sem lett. Az önkéntes izoláció természetesen továbbra is vonatkozik minden futballistára.

Ugyanakkor az olasz sportélet még messze nem lélegezhet fel: az Atalanta kapusáról, Marco Sportiellóról például a héten derült ki, hogy szintén megfertőződött.

Az Inter példájával ellentétben a Napoli a honlapján megjelentek szerint már ma, azaz szerdán újra edzésbe állna, a Cagliari és a Lazio pedig szintén hasonlót tervez. Az olasz labdarúgók szakszervezete ugyanakkor több fórumon is jelezte, jelen helyzetben felháborítónak találja a klubok hozzáállását, és mindent elkövet, hogy a játékosokat ne tegyék ki újabb, indokolatlan veszélyeknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik