Inter: A férfiak uralják a világot, forradalmi, amit csinálok! – Wanda Nara

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.01. 12:58
Bár Mauro Icardi, az Internazionale labdarúgócsapatának támadója csütörtök este nyílt levélben üzent a szurkolóknak, továbbra is rengeteg a kérdés a jövőjét illetően Olaszországban. Most a sokat kritizált ügynöke, és egyben felesége, Wanda Nara beszélt az olasz sajtóval. És elmondta, nem ő a hibás.

Mint ismert, Icardi nemrég nehéz helyzetbe került az Internél. Először elvették tőle a csapatkapitányi karszalagot, majd a saját döntése következtében kimaradt a Rapid Wien elleni keretből. Később két olasz bajnokin sem volt ott az Interrel, és annak ellenére, hogy a térdére panaszkodott a milánói csapat Sampdoria elleni meccse előtt,a klub közleménye szerint a vizsgálat kiderítette, semmi baja nincs.elvették tőle a csapatkapitányi karszalagot, majd a saját döntése következtében kimaradt a Rapid Wien elleni keretből. Később két olasz bajnokin sem volt ott az Interrel, és annak ellenére, hogy a térdére panaszkodott a milánói csapat Sampdoria elleni meccse előtt,a klub közleménye szerint a vizsgálat kiderítette, semmi baja nincs.

Sajtóhírek szerint a probléma kiváltója Icardi ügynöke és egyben felesége, Wanda Nara, aki sokkal több pénzt követel a klubtól, folyamatosan fenyegetőzik azzal, hogy elviszi más csapathoz párját, illetve már több klubbal is felvette a kapcsolatot az esetleges átigazolás miatt.

Wanda Nara szerint a sajtó a hibás elsősorban az Icardi körül kialakult balhéért (Fotó: Getty Images)
Wanda Nara szerint a sajtó a hibás elsősorban az Icardi körül kialakult balhéért (Fotó: Getty Images)

„Nagyon furcsa világban élünk, ahol a férfiak uralnak mindent. A legtöbb futballistafeleség otthon ül, és a gyerekeket neveli, én viszont Icardit képviselem, nem is akárhogy. Mauro volt az első, aki hitt bennem, hisz bennem most is, és tudja, forradalmi, amit csinálok! Amit pedig az újságban olvasnak, annak a felét sem kell elhinni…” – mondta most Wanda Nara a Gente magazin megkeresésére.

Al fin!! Yo ya tengo mi maquinita corporal #instagood #instagram #instagramers #inspiration #instalove #beautyandthebeast #makeupartist #instatravel #body #bodybuilding #bodypositive

Wanda Narától azt is megkérdezték, milyen kapcsolatot ápol Icardi csapattársával, Marcelo Brozoviccsal, akivel a hírek szerint megcsalta férjét.

A válasza: „Nem tudom, ki az, sosem találkoztam vele…”

Mamá Noel #shooting #Balmain

„Nekem nem kell magyarázkodnom.
Anyuka vagyok, nő vagyok, barát vagyok, vállalkozó vagyok, dolgozó vagyok, szerény vagyok, vicces vagyok, őszinte vagyok, és ami a legfontosabb, jó ember vagyok!”
– zárta interjúját Wanda Nara.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik