Fiorentina: Bogdánéktól és Málagából erősítenek - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.05.25. 15:57
A Football Italia értesülései szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Fiorentina már mindenben megegyezett a Málaga játékosával, a spanyol válogatott szélsővel, Joaquínnal, valamint a – Bogdán Ádámot is foglalkoztató – Bolton Wanderers védőjével, a szintén spanyol Marcos Alonsóval.

Az olaszok szerint Joaquín már alá is írta a három évre szóló, évi hárommillió eurós éves fizetést garantáló szerződését. A másik szerzemény a Real Madrid-nevelésű Marcos Alonso, akinek a kontraktusa már lejárt az angol klubnál, így ingyen érkezhet a Fiorentinához.

Joaquín a 2012–2013-as szezonban 32 bajnokin játszott a Málagában, ezeken négy gólt szerzett, míg a Bolton védője, Marcos Alonso huszonhat mérkőzésen lépett pályára csapatában, és szintén négy találatot jegyzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik