FFT: Kemény küzdelem volt legyőzni a depressziómat – Buffon

Vágólapra másolva!
2019.01.04. 16:45
A PSG világbajnok olasz kapusa a FourFourTwo magazin Kérdezd meg pacekba! című rovatában válaszolt az olvasók kérdéseire, amelyek a teljes pályafutását érintették.

 

Ízelítő az interjúból:

– Úgy hallottam, profiként rögtön a Milan – köztük Baggio, Weah és Szavicsevics – ellen mutatkoztál be. Tényleg így volt? Már a Parmánál is ilyen magabiztos voltál, és sokat kiabáltál a védőkkel? (Massimo Robinson, e-mail)
– Igen, igaz. Csodálatos nap, gyönyörű tapasztalat volt. Egy olyan álom vált valóra, amelyen évekig dolgoztam. Még jól is sikerült, nem kaptam gólt a nulla nullás döntetlenre végződő mérkőzésen. Igen, bíztam magamban, mindig ott voltam, ahol épp akartam. Hogy kiabáltam-e? Szerintem igen, legalábbis remélem. Ez a kapus dolga.

– Tizenöt évvel ezelőtt depresszióba estél, és már az is közel volt, hogy ne menj ki a pályára. Ki tudott minderről, és miért nem pihentél meg egy kicsit? (Graham Dowling, e-mail)
– Hogy ki tudott róla? Én. Magamban kellett tartanom, legalábbis amikor kezdődött, nem éreztem úgy, hogy beszélhetek róla, nem is tudtam, kinek beszélhetnék. Aztán szép fokozatosan elkezdtem elmondani a barátaimnak, a csapattársaimnak, a hozzám legközelebb állóknak, és közben én magam is megértettem, hogy olyan problémával küzdök, ami kezelhető, megoldható. Nem álltam le a focival, mert komoly felelősséget éreztem a csapattársaim, valamint azok iránt, akik bíztak bennem. Nem éreztem úgy, hogy képes lennék szüneteltetni. A BL-ben is szerepeltünk, felelősséget kellett vállalnom. (FFT: Változott végül ez az alaphangulat az idők során?)Igen, sokat számított, hogy segített egy pszichológus, de az igazán fontos az volt, hogy a barátaim és a csapattársaim mellém álltak.

– Könnyen tudtál a Juventusnál maradni, amikor a csapat visszakerült a Serie B-be? Mit szóltál azokhoz, akik távoztak, például Patrick Vieirához és Zlatan Ibrahimovichoz? Élvezted a másodosztályt? (Ollie, Twitter)
– (Nevet.) Persze, hogy könnyű volt, hiszen egy csomó bundapénzt kaptam! Csak viccelek, természetesen. Pont ellenkezőleg... Nem volt könnyű döntés, de ezt ott a szívemmel hoztam meg. Mások másként döntöttek. Ez teljesen rajtuk múlott. A döntések, amelyeket az életünkben meghozunk, nem mindig egyszerűek, de ezektől leszünk azok, akik. A másodosztály is tapasztalat volt, de vegyes érzelmekkel gondolok rá vissza. Azt nem mondanám, hogy élveztem, de különleges volt.

A FourFourTwo magazin 2014 szeptemberében megjelent nagy Buffon-interjúja teljes terjedelmében elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik