FFT: Ha meglátom a labdát, előtör belőlem a vadállat! – Gattuso

Szerda este Gennaro Gattuso vezetőedző irányításával a Juventus elleni döntőben megnyerte az Olasz Kupát a Napoli. Senki nem hitt abban, hogy a még az olaszok között is kimondottan heves vérmérsékletűnek számító Gattuso edzőként is viszi valamire. Mint ahogy sokáig játékosként sem hitt benne senki, mégis világbajnok lett, bajnok és kétszeres BL-győztes a Milannal.

Az FFT-nek őszintén beszélt önmagáról, amikor sokak meglepetésére a Milan edzője lett.

„Az első emlékem arról, hogy valaki igazán dühbe gurul, anyámról van. Úgy nyolc-kilenc éves lehettem, kiragasztottam a szobám falára egy posztert Salvatore Bagniról, az olasz válogatott középpályásáról. Egy reklámfotó volt a Martens legújabb papucsához. Bagni volt a példaképem. Leginkább az tetszett benne, hogy a bokájáig legörgetve hordta a zokniját, nem húzta fel térdig, mint a többiek. Fura lehet, hogy éppen ez ragadt meg bennem, de lenyűgözött, hogy védtelenül hagyja azokat a pipaszárlábakat. Anyám azt mondta, nem hagyhatom fenn a posztert. Amikor megpróbáltam levenni a falról, lejött vele a vakolat. És kaptam egy nagy pofont” – meséli gyerekkoráról Gattuso.

És azt is mondja:

„Egy ideje már nem focizom a barátaimmal sem, mert folyton ostoba összetűzésekbe keveredem. A klubnál is mindenkivel veszekszem, és a régi csapattársaimmal is. Nem szívesen játszom ellenük, mert ha egyszer felveszem a mezt meg a stoplist, már nem érdekel, ki az ellenfél. És csak később jövök rá, hogy mit tettem vagy mondtam. Akkor már inkább elkerülöm az ilyen alkalmakat, és elmegyek futni egyet. Amint meglátom a labdát, előtör belőlem a vadállat.”

„Tizenkét éves korom óta, amióta klubban játszom, a foci volt a szelep. Azelőtt két benzineskanna jelentette a kapufát, mert a parton játszottunk a halászok között, a talpunk alatt ropogott a kagyló meg a kavics. Egész más volt úgy játszani. Játszhattunk a San Siróban, a Wembleyben, a Maracanában és a La Bombonerában is, akár mindennap, hiszen elég volt átnevezni az utcát vagy a partot, ahol játszottunk. Ha szorult helyzetben vagyok, csak behunyom a szemem, és felidézem azokat az időket: a tengerpartokat, az emlékeket. Csaknem tizenkét éves koromig az utcán éltem, nem mintha nem lett volna családom vagy otthonom, hanem mert csak ott lehetett sportolni meg barátokra lelni. Nem gyűjtöttünk kincseket, az emberek sokat dolgoztak kevés pénzért. Mi, gyerekek meg kijártunk az utcákra, és fociztunk, jól éreztük magunkat. Nem volt másunk, de jó is volt ez így. Szóval, ha más nem is, a nincstelenség magyarázat lehet arra, hogy miért akarok annyira győzni.”

A Gennaro Gattusót bemutató cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!