Együtt megyünk kétfelé: Dybala segíti klubváltáshoz Icardit

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.08.01. 17:06
null
Icardi és Dybala: együtt a válogatottban, együtt a pódiumom, együtt mennek kétfelé? (Fotó: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, nyaralás közben anyagi csődös, és a nemzetközi futballvilágban is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt… És hol van még a lubickolás vége? Immár tizenegy éve fut szokásos transzfer-összefoglalónk, a heti első rész a hagyományok szerint a Premier League-é, a második a Serie A-é.

 

Nem mondhatják még a legnagyobb ellenségei sem, hogy a JUVENTUS ne okosan erősítene az új Bajnokok Ligája-idényre, mert alaposan felturbózta a védelmét: visszaérkezett a klublegenda kapus, a 41 éves Gianluigi Buffon, bár ő nyilván nem a kezdőbe jött, megvették 85.5 millió euróért a holland védőüstököst, Matthijs de Ligtet, jött a fiatal balhátvéd, Luca Pellegrini a Romától, a török középső védő, a Sassuolóban bizonyító Merih Demiral, a szintén 21 éves poszttársat, Cristian Romerót pedig úgy vették meg a Genoától 26 millió euróért, hogy egy évre kölcsönadták ugyanoda – a keret tagja ugyanis a nemsokára a 35. életévébe lépő Giorgio Chiellini mellett a Leonardo Bonucci, Daniele Rugani páros. Legalábbis egyelőre, erről később, bár érzésünk szerint megmarad ez a középső védelmi ötös Torinóban a következő idényre (ne feledjük, Bonucci már harminckét esztendős, ráadásul Chiellini a bal oldalon, Demirel meg a jobbon is bevethető).

A középpályára két játékos érkezett, két nagy munkabírású, modern, nem csak védekezésre alkalmas szakember, Adrien Rabiot és Aaron Ramsey – de eléjük nem került egy szervező, például az állítólagos nagy nyári célpont, Paul Pogba. A legújabb kiszemelt a Tottenhamet elhagyni akaró Christian Eriksen, a Lazio által egyre olcsóbban árult Szergej Milinkovics-Szavics (akinek ügynöke, Mateja Kezsman tízmillió eurós jutalékot kér) és a Roma nagy ígérete, Nicolo Zaniolo talonban van. Meglehet, lehetőséget kap a tartalékok közül a jó nevű Matheus Pereira, és ott van még a Luca Clemenza, Stefano Beltrame páros, illetve a Lyontól frissiben, 400 ezer euróért megvett Hamza Rafia is.

Eriksenék megszerzéséhez el kell adni pár játékost: Sami Khedira a Wolverhamptont, a Fiorentinát, a Fenerbahcét, a Tottenhamet és a Valenciát visszautasítva sokak szerint már-már Arsenal-játékos (ő ingyen távozhat, de tekintélyes, évi bruttó hatmillió eurós bért kap, ez nettóban négymillió, ám az Arsenal bruttóban kínál ennyit), a londoniak vinnék (a Roma és a Milan által kiszemelt) Ruganit is, a De Ligt-ügyben önzetlenül, potom 11 milliós sikerdíjért besegítő Mino Raiola elvitte Moise Keant az Evertonhoz 30+10 millióért (a tizenéves támadónak évi hárommillió euró lesz a bére, nettóban), a Benficánál az orvosi vizsgálatokon elhasaló Mattia Perint az Aston Villa, Mario Mandzukicot a Dortmund, a Leicester, a Bayern München és az Everton, Higuaínt pedig legújabban a West Ham és a Roma monitorozza.

A SkySport Italia szerint az Angliából Keanért érkező pénz fordul is vissza, cserébe egy középső középpályás érkezhet: a portugál Rúben Neves a Wolverhamptontól.


Érdekes a PSG-vel és a Milannal is hírbe hozott Paulo Dybala esete, akit a Tottenham nagyon szívesen beszámolna a hetvenmillióért vihető Eriksen vagy a balhátvéd Danny Rose árába, és a Tuttosport szerint az argentin már meg is egyezett a londoniakkal. Matuidi ott, de a Sevilla mellett a Manchester Unitednél is célpont, utóbbi belevariálhatja őt Romelu Lukaku eladásába, Douglas Costával egyetemben, Joao Cancelo a Barcelonában vagy a Leicester Cityben köthet ki, legfrissebb kérője az ötvenmilliós ajánlattal előrukkoló Manchester City; ha Bonucci marad, Demirel esetleg mehet a Romához, az Atlético Madridhoz, a Manchester Unitedhez vagy a Milanhoz.

A Unitednek kellene brit hírek szerint Douglas Costa is – miközben a Juventus alelnöke, Pavel Nedved nyíltan megmondta, hogy Dybala eladó, és nem tagadta le a Lukaku-vonalat, sőt a tuttomercatoweb.com szerint az ék ügynöke, Federico Pastorello már találkozott is a Juventus sportigazgatójával, Fabio Paraticivel. A United a legfrissebb hírek szerint 15 millió eurót és egy Lukakut adna Dybaláért. Ami gondot okoz a The Sun szerint, az Dybala magas bére, míg a Tuttomercato szerint a Unitednél annyira erős a Juve-vonal most, hogy még Mandzukic iránt is érdeklődnek... A gond ott is csak a magas, évi hatmillió eurós bruttó bér, Dybala egyébként minimum tízet kér. Nettóban! Ez Paul Pogba szintje, a gondot az okozza, hogy az angol csapat nem szerepel a BL-ben, soványabb lett a költségvetése. Több olasz lap egybehangzó pletykája, hogy Dybala annyira nem kér a Unitedből és az ottani soványka bérből, hogy inkább elcseréltetné magát Mauro Icardira az Interrel...

Lukaku szerény, neki elég lenne Dybala mostani évi 7.5 milliós bruttó bére, plusz a bónuszok.

Abban megegyeznek a lapok, hogy Lukaku érkezésének előfeltétele, de legalább biztos következménye Higuaín távozása, a Roma legújabb ajánlata Higuaínnak évi ötmillió nettóban, a Juve meg már rábólintott a kölcsön és 36 milliós vételi opcióra. A támadó bátyja már az Örök Városban tárgyal.

Megszólalt a Juve-ügyekben Marco Rossi is, de nem tudott konkrétumokat elárulni Szoboszlai Dominik és a torinóiak kapcsolatáról, szóba került a sajtóban még: a karmester Fábio Vieira (FC Porto), Dani Alves újraszerződtetése, a 18 éves támadó, Yuri Alberto (Santos), Cristiano Ronaldo szárnysegédjeként Federico Chiesa (a Fiorentina olyannyira komolyan vette a juvés ajánlatot, hogy kész megduplázni a támadó 3.5 milliós fizetését, ha marad), Joao Cancelo helyére a benficás Joao Ferreira, a nápolyi, az ügynöke szerint a nyáron biztosan váltó Elseid Hysaj, a valenciai Cristiano Piccini, Davide Zappacosta, a Barcelona B hátvédje, Juan Miranda, régi nóta a manchesteri Matteo Darmian, és az érdekesség kedvéért megemlítjük még a Gabriel Jesus kettősről szóló pletykákat is, mert nyilván a talján újságíróknak sem egyszerű az élete.


Még Cristiano Ronaldóé sem az: a nagy portugál kijelentette, hogy Bajnokok Ligája-győztes lesz a Juventus! Két éven belül...

(Transfermarkt.de)
(Transfermarkt.de)



Ki tudja, hány éven belül lesz ismét bajnok a NAPOLI, amelynek grand- és sármőr elnöke, Aurelio De Laurentiis mindent megtesz a régi sikerek eléréséért, de be kell látnia lassan: nem megy. Nem megy, ugyanis hiába a sok remek igazolás, hiába a 600 millió euró fölötti értéke a keretnek, hiába ült az elmúlt tíz évben a kispadon Roberto Donadoni, Walter Mazzarri, Rafael Benítez, Maurizio Sarri és Carlo Ancelotti, egyrészt a bajnoki címhez igazi nagyberuházás kellene, nem csak ügyes pénzforgatás, másrészt egyértelműen nincs meg az a világklasszis mag, amely szállította az aranyakat Diego Maradona idején.

Csak a fiatalabbak kedvéért: a Scudettók és az UEFA-kupa-arany idején finoman szólva sem volt tömve a keret olasz spílerekkel a limitált számú idegenlégiós mellett, de a Maradona, Daniel Bertoni kettős, majd az első bajnoki cím idején az isteni Diego egymaga, aztán Carecával párosban, majd Carecával és Alemaóval trióban elég volt a győzelmekhez (a kétségkívül színvonalas, stabil olasz mag mellett).

A fiatal Gianfranco Zola ma Lorenzo Insigne, a loboncos hajú csatár Andrea Silenzi Arkadiusz Milik, Bruno Giordano Dries Mertens, Ciro Ferrara az újonnan igazolt Konsztantinosz Manolasz, Kalidou Koulibaly sokkal jobb Alessandro Renicánál, Allan állja a versenyt Alemaóval szemben, a Salvatore Bagni, Fernando De Napoli vagy a Massimo Crippa, Luca Fusi középpályás duóval egyenértékű a 90 millió eurós összértékű Fabián Ruiz, Piotr Zielinski kettős.

 


 

Szélsőkben egyenesen sokkal-sokkal jobban áll a mai csapat (Adam Unasz, Simone Verdi és José Callejón elöl, Fauzi Gulam, Mário Rui, Hysaj, Kévin Malcuit és Giovanni Di Lorenzo hátul), és akkor még nem is beszéltünk a jövő Buffonjáról, Alex Meretről és a kolumbiai, végleg megvett David Ospináról, a kispadra szoruló Nikola Makszimovics, Lorenzo Tonelli, Vlad Chiriches középső védő hármasról, és arról, hogy megjött Marek Hamsík utóda is az északmacedón Eljif Elmas személyében.

Csak hát ki lesz az új Diego, ki lesz a fontos gólok új Carecája, és ki viszi át fogában a Napolit az északi nagycsapatokon túlra?

Az új Maradona szerepkörére a madridi James Rodríguez van kiszemelve, de vele túlvariálta a tárgyalásokat az olasz klub, mert bizony Dani Ceballos kölcsönadása, Marco Asensio súlyos sérülése és Gareth Bale kínai ajánlata megváltoztatta a Real álláspontját, már nem elsődlegesen az ár (kölcsön és 30-40 milliós opció) a lényeg.

Az új Careca ellenben lehet az Intertől kiebrudalt Mauro Icardi, akiért elsőre ötvenmillió eurót kínáltak a déliek, de ezzel nem nyertek (olasz lapok szerint hatvanmillió lesz a helyes megfejtés, megfejelve évi tízmilliós bruttó bérrel), korábban Higuaín mellett a valenciai Rodrigo Moreno, a sevillai Wissam Ben Yedder, a lille-i Rafael Leao és a nagy Zlatan Ibrahimovic neve is felmerült.

Éverton, Nabil Fekir és Nicolas Pépé helyett a PSV-s Hirving Lozano lehet a szélsőjáték megújítója, a Manolaszt Nápolyba terelgető Mino Raiola segít a meggyőzésében, de a 42 milliós kivásárlási árhoz ragaszkodnak a hollandok (ennek egy része egyébként is a Pachucáé, a mexikói előző klubjáé, ellenben az eindhoveniek kiestek már a Bajnokok Ligájából...), Mohamed Faresz (SPAL), Maximiliano Lovera (Rosario), Henry Onyekuru (Everton) és a remek Rodrigo de Paul (Udinese) jelölt még a talján sajtó szerint.

Karmesternek kiszemelt még a betises Giovani Lo Celso, de ő már inkább a Tottenham szintje a hetvenmilliós árával, de logikus módon az Isteni utóda Argentínából jönne: a Boca Juniors 19 éves középső és jobb oldali középpályásáról, Agustín Almendráról van szó.


A leendő sikereket (a már leszámolt Amadou Diawara, Carlos Vinícius, Raúl Albiol, Roberto Inglese, Marko Rog, Roberto Insigne sor mellett) többen nem érik már meg Nápolyban: Unasz Pépé-helyettes lehet Lille-ben, Milik a Betis új éke, de lehet cserealap is az Interrel, Verdit 22 millióért és bónuszokért vinné a Torino, Hysaj az Atlético Madrid, a Schalke, a Tottenham, a Juventus vagy a Roma helyett akár a Lazióban is kiköthet, Ruizt a két madridi gigász is kiszemelte magának, a fiatal bekk, Sebastiano Luperto a Schalke célpontja, Tonelli a Bresciáé és a Leccéé, Unasz a Marseille-é, Verdi az Atalantáé, a szélső Gennaro Tutino a Hellas Veronáé, Mário Rui a Torinóé, a veterán kapussal, Oresztisz Karnezisszel egyetemben.

Az ne tévessze meg a kedves olvasót, ha böngészi a lenti tabellát, és azt látja, Inglese csak kölcsönbe került a Parmához, őt jövőre 18 millió euróért meg kell venni, a kétmilliós kölcsönzési díjon felül értve ezt, Rogért most kétmillió, jövőre 13 millió folyik be a Cagliaritól – és a csatár Carlos Vinícius tisztes, 17 milliós vételárának a fele a kettővel (!) korábbi eladóé, a Gremio Esportivo Anápolisé.


OLASZORSZÁG, SERIE A
ÁTIGAZOLÁSOK, 2019 NYARA

ATALANTA
Érkezett:Luis Muriel (Sevilla, 15 000 000 euró), Marco Varnier (Cittadella, kölcsön után végleg, 5 000 000), Ruszlan Malinovszkij (Genk, 13 700 000)
Kölcsönből vissza:Borisz Radunovics (Cremonese), Gaetano Monachello (Pescara), Marco Sportiello (Frosinone), Marco D'Alessandro (Udinese), Federico Mattiello (Bologna), Nicolas Haas (Palermo), Luca Valzania (Frosinone), Emanuele Suagher (Carpi ), Filippo Melegoni (Pescar), Alberto Dossena (Pistoiese), Marco Carraro (Perugia), Christian Capone (Pescara), Marco Tumminello (Lecce), Fabio Eguelfi (Livorno), Andreas Cornelius (Bordeaux), Davide Agazzi (Livorno), Luca Vido (Perugia)
Távozott:Franck Kessié (Milan, kölcsön után végleg, 24 000 000), Bryan Cristante (Roma, 21 000 000), Andrea Petagna (SPAL, kv., 12 000 000), Alberto Almici (Hellas Verona, kv., 500 000), Emanuele Suagher (Ternana, ingyen)
Kölcsönbe: Etrit Berisha (SPAL),Federico Mattiello (Cagliari, 600 000), Christian Capone (Perugia), Anton Kresic (Padova), Marco D'Alessandro (SPAL), Boris Radunovics (Hellas Verona), Andreas Cornelius (Parma), Gianluca Mancini (Roma, 2 000 000), Marco Tumminello (Pescara), Gaetano Monachello (Pordenone), Luca Vido (Crotone), Alberto Dossena (Alessandria)
Kölcsönből vissza:Mario Pasalic (Chelsea)

BOLOGNA
Érkezett:Riccardo Orsolini (Juventus, kölcsön után végleg, 15 000 000), Roberto Soriano (Villarreal, kv., 7 500 000), Nicola Sansone (Villarreal, 7 500 000), Mattia Bani (Chievo, 2 500 000), Danilo (Udinese, kv.),Stefano Denswil (FC Bruges, 6 000 000), Jerdy Schouten (Excelsior, 3 000 000),Tomijaszu Takehiro (St. Truiden, 9 000 000), Lassi Lappalainen (HJK, 500 000), Andreas Skov Olsen (Nordsjaelland, 6 000 000)
Kölcsönből vissza:Luca Rizzo (Carpi), César Falletti (Palermo), Felipe Avenatti (Kortrijk), Kingsley Michael (Perugia)
Távozott:Alex Ferrari (Sampdoria, kv., 4 500 000), Sebastien De Maio (Udinese, kv., 1 000 000), Rodrigo Palacio (szerződése lejárt),Emil Krafth (Amiens, 2 000 000),Felipe Avenatti (Standard Liege, 3 500 000), Filip Helander (Rangers, 3 900 000), Erick Pulgar (Fiorentina, 10 000 000), Nagy Ádám (Bristol City, 2 500 000)
Kölcsönbe:
Juan Manuel Valencia (Cesena), Fabrizio Brignani (Cesena)
Kölcsönből vissza:Lyanco (Torino), Simone Edera (Torino), Federico Mattiello (Atalanta)

BRESCIA
Érkezett:Bruno Martella (Crotone, 800 000), Ales Mateju (Brighton, kv., 3 000 000),Florian Ayé (Clermont Foot, 2 000 000), Jesse Joronen (Köbenhavn, 5 000 000), Jhon Chancellor (al-Ahli SC, 1 600 000), Jaromir Zmrhal (Slavia Praha, 3 750 000)
Kölcsönbe: Giangiacomo Magnani (Brescia)
Távozott:Biagio Meccariello (Lecce, kv., 100 000), Alberto Boniotti (szerződése lejárt), Luca Miracoli (Como), Jacopo Dall'Oglio (Catania)
Kölcsönből vissza:Luca Tremolada (Virtus Entella), Bruno Martella (Crotone), Simone Romagnoli (Empoli), Alejandro Rodríguez (Chievo)

CAGLIARI
Érkezett:Alberto Cerri (Juventus, kv., 9 000 000), Christian Oliva (Club Nacional, kv., 5 000 000), Fabrizio Cacciatore (Chievo, 800 000), Guglielmo Vicario (Venezia, 2 000 000)
Kölcsönbe:Federico Mattiello (Cagliari, 600 000), Marko Rog (Napoli, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Fabrizio Caligara (Olbia), Marko Pajac (Empoli), Alessandro Capello (Padova), Han Kvang Szon (Perugia), Sebastian Walukiewicz (Pogon Szczecin), Niccolo Giannetti (Livorno), Santiago Colombatto (Hellas Verona), Damir Ceter (Olbia)
Távozott:Darijo Srna (visszavonult), Simone Padoin (szerződése lejárt), Alessandro Capello (Venezia)
Kölcsönbe: Damir Ceter (Chievo), Nicolo Barella (Inter, 12 000 000), Niccolo Giannetti (Salernitana), Fabrizio Caligara (Venezia), Guglielmo Vicario (Perugia)
Kölcsönből vissza:Luca Pellegrini (Roma), Cyril Théréau (Fiorentina)

FIORENTINA
Érkezett:Aleksza Terzics (Czvena zvezda, 1 700 000),Pietro Terracciano (Empoli), Kevin-Prince Boateng (Sassuolo, 1 000 000)
Kölcsönbe: Pol Lirola (Sassuolo, 1 000 000), Milan Badelj (Lazio, 700 000)
Kölcsönből vissza:Gaetano Castrovilli (Cremonese), Riccardo Sottil (Pescara), Luca Ranieri (Foggia), Andrés Schetino (Cosenza), Cyril Théréau (Cagliari), Lorenzo Venuti (Lecce), Sebastián Cristóforo (Getafe), Valentin Eysseric (Nantes), Jaime Báez (Cosenza), Gabriele Gori (Livorno), Riccardo Saponara (Sampdoria), Szymon Zurkowski (Górnik Zabrze), Jacob Rasmussen (Empoli), Petko Hrisztov (Ternana), Bartlomiej Dragowski (Empoli)
Távozott:Christian Nörgaard (Brentford, 3 500 000),Vincent Laurini (Parma, 5 000 000), Vitor Hugo (Palmeiras, 5 500 000), Jaime Báez (Cosenza, 1 000 000)
Kölcsönbe:
Alban Lafont (Nantes),Rafik Zekhnini (Twente),Martin Graiciar (Sparta Praha), Jordan Veretout (Roma, 1 000 000), David Hancko (Sparta Praga), Riccardo Saponara (Genoa)
Kölcsönből vissza:Kevin Mirallas (Everton), Luis Muriel (Sevilla), Gerson (Roma), Edimilson Fernandes (West Ham), Marko Pjaca (Juventus), Pietro Terracciano (Empoli)

GENOA
Érkezett:Stefano Sturaro (Juventus, kv., 16 500 000), Luca Mazzitelli (Sassuolo, kv., 8 000 000), Ionut Radu (Inter, kv., 8 000 000), Andrea Favilli (Juventus, kv., 7 000 000), Lukas Lerager (Bordeaux, kv., 6 000 000), Pawel Jaroszynski (Chievo, 4 000 000), Cristián Zapata (Milan, i.),Sinan Gümüs (Galatasaray, i.),Nicholas Rizzo (Inter, 2 500 000), Giacomo Calo (Juve Stabia, 500 000), Kevin Agudelo (Atlético Huila, 2 500 000)
Kölcsönbe:Andrea Pinamonti (Inter),Antonio Barreca (Monaco), Ionut Radu (Inter), Cristian Romero (Juventus), Francesco Cassata (Sassuolo), Riccardo Saponara (Fiorentina)
Kölcsönből vissza:Paolo Ghiglione (Frosinone), Mattia Zennaro (Venezia), Luca Rossettini (Chievo), Sandro (Udinese), Marcos Curado (Crotone), Dzsavad el-Jamik (Perugia), Lukas Zima (Livorno), Claudio Spinelli (Argentinos Juniors), Raúl Asencio (Benevento), Romulo (Lazio), Petar Brlek (Lugano), Filip Jagiello (Zaglebie Lubin), Thomas Rodríguez (La Calera)
Távozott:Eddie Salcedo (Inter, kv., 8 000 000), Luca Zanimacchia (Juventus U23, kv., 4 000 000), Nicolás Spolli (Crotone, kv., 400 000), Darko Lazovics (Hellas Verona, i.), Miguel Veloso (Hellas Verona, i.), Ionut Radu (Inter, 12 000 000), Cristian Romero (Juventus, 26 000 000), Luca Rossettini (Lecce), Ervin Zukanovic (al-Ahli), Franco Ferrari (Napoli), Lorenzo Callegari (Avranches)
Kölcsönbe: Claudio Spinelli (Gimnasia La Plata), Gianluca Lapadula (Lecce), Koray Günter (Hellas Verona), Nicola Dalmonte (Lugano), Stephane Omeonga (Cercle Bruges), Giacomo Calo (Juve Stabia), Ivan Lakicevic (Venezia), Petar Brlek (Ascoli), Raúl Asencio (Pisa), Pawel Jaroszynski (Salernitana)
Kölcsönből vissza:Pedro Pereira (Benfica), Giuseppe Pezzella (Udinese), Daniel Bessa (Hellas Verona), Esteban Rolón (Málaga)

HELLAS VERONA
Érkezett:Pawel Dawidowicz (Benfica B, kv., 3 500 000), Samuel Di Carmine (Perugia, kv., 2 500 000), Amir Rrahmani (Dinamo Zagreb, 2 100 000), Antonio Di Gaudio (Parma, kv., 1 500 000), Antonino Ragusa (Sassuolo, kv., 1 000 000), Luca Marrone (Juventus, kv., 1 000 000), Alberto Almici (Atalanta, kv., 500 000), Davide Faraoni (Crotone, kv., 300 000), Vincenzo Silvestro (Mantova, 93 000),
Miguel Veloso (Genoa, i.), Salvatore Bocchetti (Szpartak Moszkva, i.), Darko Lazovics (Hellas Verona, i.)
Kölcsönbe:
Boris Radunovics (Atalanta), Emmanuel Badu (Udinese), Koray Günter (Genoa), Gennaro Tutino (Napoli)
Kölcsönből vissza:Daniel Bessa (Genoa), Karamoko Cissé (Carpi), Nícolas (Udinese)
Távozott:Mattia Valoti (SPAL, kv., 3 000 000), Mohamed Faresz (SPAL, kv., 2 700 000), Antonio Caracciolo (Cremonese, 400 000), Matteo Bianchetti (szl.), Nícolas (Udinese)
Kölcsönbe:Karim Laribi (Empoli), Vincenzo Silvestro (Rimini), Jure Balkovec (Empoli)
Kölcsönből vissza:Ryder Matos (Udinese), Samuel Gustafson (Torino), Santiago Colombatto (Cagliari), Gianni Munari (Parma)

INTERNAZIONALE
Érkezett:Valentino Lazaro (Hertha, 22 000 000), Matteo Politano (Sassuolo, kv., 20 000 000), Eddie Salcedo (Genoa, kv., 8 000 000), Gabriel Brazao (Parma, 6 500 000), Diego Godín (Atlético Madrid, i.), Ionut Radu (Genoa, 12 000 000), Romelu Lukaku (Manchester United, 65 000 000)
Kölcsönbe:Stefano Sensi (Sassuolo, 5 000 000), Nicolo Barella (Cagliari, 12 000 000)
Kölcsönből vissza:Samuele Longo (Cremonese), Alessandro Bastoni (Parma), Michele Di Gregorio (Novara), Andrew Gravillon (Pescara), Axel Bakayoko (St. Gallen), Federico Dimarco (Parma), Andrea Pinamonti (Frosinone), Marco Sala (Arezzo), Yann Karamoh (Bordeaux), Xian Emmers (Cremonese)
Távozott:Zinho Vanheusden (Standard Liege, kv., 12 600 000), Ionut Radu (Genoa, kv., 8 000 000), Marco Sala (Sassuolo, 5 000 000), Andrea Adorante (Parma, 5 000 000), Cristian Ansaldi (Torino, kv., 2 500 000), Rey Manaj (Albacete, kv., 2 500 000),Nicholas Rizzo (Genoa, 2 500 000), Miranda (Csiangszu Szuning, i.), George Puscas (Reading, 8 000 000)
Kölcsönbe:Andrea Pinamonti (Genoa ), Michele Di Gregorio (Pordenone), Ionut Radu (Genoa), Xian Emmers (Waasland-Beveren), Gabriel Brazao (Albacete), Yann Karamoh (Parma), Andreaw Gravillon (Sassuolo, 1 000 000), Radja Nainggolan (Cagliari)
Kölcsönből vissza:Sime Vrsaljko (Atlético Madrid), Cédric Soares (Southampton), Keita Baldé (Monaco)

JUVENTUS
Érkezett:Gianluigi Buffon (PSG, i.), Luca Pellegrini (Roma, 22 000 000), Aaron Ramsey (Arsenal , i.), Adrien Rabiot (PSG, i.),Merih Demiral (Sassuolo, 18 000 000), Cristian Romero (Genoa, 26 000 000), Matthijs de Ligt (Ajax, 85 500 000), Danilo (Manchester City, 37 000 000)
Kölcsönből vissza:Marko Pjaca (Fiorentina), Gonzalo Higuaín (Chelsea), Leonardo Mancuso (Pescara)
Távozott:Leonardo Spinazzola (Roma, 29 500 000), Emil Audero (Sampdoria, kv., 20 000 000), Stefano Sturaro (Genoa, kv., 16 500 000), Riccardo Orsolini (Bologna, 15 000 000), Alberto Cerri (Cagliari, 9 000 000), Andrea Favilli (Genoa, 7 000 000), Luca Marrone (Hellas Verona, 1 000 000), Rogério (Sassuolo), Andrea Barzagli (vv.), Leonardo Mancuso (Empoli, 5 000 000), Moise Kean (Everton, 27 500 000), Joao Cancelo (Manchester City, 65 000 000)
Kölcsönbe:
Cristian Romero (Genoa)
Kölcsönből vissza:Martín Cáceres (Lazio)

LAZIO
Érkezett:Pedro Neto (Braga, kv., 8 500 000), Bruno Jordao (Braga, kv., 4 500 000),Denis Vavro (Köbenhavn, 10 500 000), Luca Germoni (Virtus Entella), Bobby Adekanye (Liverpool U23), Andreas Karo (Apollon Limassol, 160 000), Manuel Lazzari (SPAL, 17 000 000), Szofian Kijin (Chievo, 750 000), Jony (Málaga, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Ivan Vargic (Anorthosis), Alessandro Murgia (SPAL), Simone Palombi (Lecce), André Anderson (Salernitana), Ricardo Kishna (Den Haag), Martín Cáceres (Juventus), Tiago Casasola (Salernitana), Djavan Anderson (Salernitana), Davide Di Gennaro (Salernitana), Joseph Marie Minala (Salernitana), Cristiano Lombardi (Venezia)
Távozott:Mattia Sprocati (Parma, 2 300 000), Martín Cáceres (szl.), Dusan Baszta (szl.), Alessandro Murgia (SPAL, 7 000 000), Luca Germoni (Juve Stabia), Pedro Neto (Wolverhampton, 18 300 000), Bruno Jordao (Wolverhampton, 9 200 000)
Kölcsönbe:Simone Palombi (Cremonese), Andreas Karo (Salernitana), Alessandro Rossi (Juve Stabia), Szofian Kijin (Salernitana), Cristiano Lombardi (Salernitana), Davide Di Gennaro (Juve Stabia), Milan Badelj (Fiorentina, 700 000)
Kölcsönből vissza:Romulo (Genoa)

LECCE
Érkezett:Romario Benzar (FCSB, 2 000 000), Brayan Vera (Leones, 800 000), Panajotisz Tahtszidisz (Nottingham Forest, kv., 500 000), Biagio Meccariello (Brescia, kv., 100 000), Jevhen Sahov (PAOK Szaloniki, i.),Gabriel (Perugia, i.), Simone Lo Faso (Palermo, i.), Antonino Gallo (Palermo, i.)
Kölcsönből vissza:Stefano Pettinari (Crotone)
Távozott:Salvatore Caturano (Virtus Entella, 200 000), Luca Di Matteo (szl.), Andrea Arrigoni (Teramo, i.), Cesare Bovo (vv.), Pedro Costa Ferreira (szl.)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Venuti (Fiorentina), Marco Tumminello (Aalanta), Manuel Scavone (Parma), Simone Palombi (Lazio)

MILAN
Érkezett:Franck Kessié (Atalanta, kv., 24 000 000),Rade Krunic (Empoli, 8 000 000), Theo Hernández (Real Madrid, 20 000 000), Iszmaël Bennaszer (Empoli, 16 000 000), Rafael Leao (Lille, 30 000 000), Léo Duarte (Flamengo, 11 000 000)
Kölcsönből vissza:André Silva (Sevilla), Stefan Simic (Frosinone), Matteo Gabbia (Lucchese)
Távozott: Manuel Locatelli (Sassuolo, 10 000 000), Gustavo Gómez (Palmeiras, 4 500 000), Stefan Simic (Hajduk Split), Andrea Bertolacci (szl.), José Mauri (szl.), Ignazio Abate (szl.), Riccardo Montolivo (szl.), Cristián Zapata (Genoa, i.), Patrick Cutrone (Wolverhampton, 18 000 000), Tiago Djaló (Lille, 5 000 000)
Kölcsönbe: Gian Filippo Felicioli (Venezia), Alessandro Plizzari (Livorno)
Kölcsönből vissza:Tiemoué Bakayoko (Chelsea)

NAPOLI
Érkezett:Konsztantinosz Manolasz (Roma, 36 000 000), Alex Meret (Udinese, 22 000 000), Giovanni Di Lorenzo (Empoli, 8 000 000), David Ospina (Arsenal, kv., 3 500 000), Oresztisz Karnezisz (Udinese, 2 500 000), Michael Folorunsho (Francavilla, 1 000 000), Filippo Costa (SPAL, 1 500 000), Eljif Elmas (Fenerbahce, 16 000 000), Eugenio D'Ursi (Catanzaro, 1 000 000), Franco Ferrari (Genoa)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Tonelli (Sampdoria), Zinédine Machach (Carpi), Marko Rog (Sevilla), Alberto Grassi (Parma), Luca Palmiero (Cosenza), Leandrinho (Atlético Mineiro), Amato Ciciretti (Ascoli), Roberto Inglese (Parma), Luigi Sepe (Parma), Gennaro Tutino (Cosenza), Carlos Vinícius (Monaco)
Távozott:Amadou Diawara (Roma, 21 000 000), Roberto Insigne (Benevento, kv., 1 500 000),Raúl Albiol (Villarreal, 5 000 000), Igor Lasicki (Pogon Szczecin, 100 000), Carlos Vinícius (Benfica, 17 000 000)
Kölcsönbe: Michael Folorunsho (Bari), Filippo Costa (Bari), Roberto Inglese (Parma, 2 000 000), Luca Palmiero (Pescara), Marko Rog (Cagliari, 2 000 000), Eugenio D'Ursi (Bari), Franco Ferrari (Bari), Gennaro Tutino (Hellas Verona)

PARMA
Érkezett:Andrea Adorante (Inter, 5 000 000), Mattia Sprocati (Lazio, 2 300 000),Vincent Laurini (Fiorentina, 5 000 000), Kastriot Dermaku (Cosenza, i.), José Machín (Pescara, 2 000 000), Simone Colombi (Carpi, 750 000), Fabrizio Alastra (Palermo, i.), Gastón Brugman (Pescara, 2 500 000)
Kölcsönbe: Hernani (Zenit, 1 000 000), Dejan Kulusevski (Atalanta U19), Andreas Cornelius (Atalanta), Yann Karamoh (Inter), Roberto Inglese (Napoli, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Alessio Da Cruz (Spezia), Yves Baraye (Padova), Manuel Scavone (Lecce), Antonio Di Gaudio (Hellas Verona ), Gianni Munari (Hellas Verona)
Távozott:Gabriel Brazao (Inter, 6 500 000), Antonio Di Gaudio (Hellas Verona, 1 500 000), Jonathan Biabiany (szl.), Massimo Gobbi (szl.), Gianni Munari (szl.), Luca Rigoni (szl.), Manuel Scavone (Bari), Pierluigi Frattali (Bari), Leo Stulac (Empoli, 2 500 000)
Kölcsönbe: Abdou Diakhate (Lokeren), Jacopo Dezi (Empoli), Alessio Da Cruz (Ascoli)
Kölcsönből vissza:Federico Dimarco (Inter), Alberto Grassi (Napoli), Roberto Inglese (Napoli), Luigi Sepe (Napoli), Alessandro Bastoni (Inter), Nicolás Schiappacasse (Atlético Madrid B)

ROMA
Érkezett:Leonardo Spinazzola (Juventus, 29 500 000), Bryan Cristante (Atalanta, kv., 21 000 000), Amadou Diawara (Napoli, 21 000 000), Pau López (Betis, 23 500 000)
Kölcsönbe: Gianluca Mancini (Atalanta, 2 000 000), Jordan Veretout (Fiorentina, 1 000 000)
Kölcsönből vissza:Bruno Peres (Sao Paulo), Umar Sadiq (Perugia), Elio Capradossi (Spezia), Grégoire Defrel (Sampdoria), Ezequiel Ponce (AEK Athén), Luca Pellegrini (Cagliari), Daniele Verde (Valladolid), Maxime Gonalons (Sevilla), Mirko Antonucci (Pescara), Gerson (Fiorentina)
Távozott:Konsztantinosz Manolasz (Napoli, 36 000 000), Luca Pellegrini (Juventus, 22 000 000), Ezequiel Ponce (Szpartak Moszkva, 3 000 000), Andrea Romagnoli (Szpartak Moszkva, 2 000 000), Daniele De Rossi (Boca Juniors, i.), Stephan El Shaarawy (Sanghaj Senhua, 16 000 000), Gerson (Flamengo, 11 800 000), Iván Marcano (Porto, 3 000 000), Daniele Verde (AEK Athén, 1 000 000), Lorenzo Di Livio (Catanzaro), Elio Capradossi (Spezia), Christian D'Urso (Cittadella)
Kölcsönbe:Umar Sadiq (FK Partizan Beograd, 100 000), Rick Karsdorp (Feyenoord)

SAMPDORIA
Érkezett:Emil Audero (Juventus, kv., 20 000 000), Jakub Jankto (Udinese, kv., 14 500 000), Alex Ferrari (Bologna, kv., 4 500 000), Fabio Depaoli (Chievo, 4 500 000), Julian Chabot (Groningen, 3 700 000), Morten Thorsby (Heerenveen, i.)
Kölcsönbe:Gonzalo Maroni (Boca Juniors),Tommaso Augello (Spezia), Jeison Murillo (Valencia, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Vasco Regini (SPAL), Leonardo Capezzi (Empoli), Lorenco Simic (SPAL ), Valerio Verre (Perugia), Giacomo Vrioni (Venezia)
Távozott:Michal Tomic (Zsolna, 250 000), Federico Furlan (Ternana, 190 000), Andrea Tozzo (Ternana, 100 000), Joachim Andersen (Lyon, 24 000 000), Marco Sau (Benevento, i.), Erasmo Mule (Juventus U23, 5 000 000), Rafael Cabral (Reading, i.), Dennis Praet (Leicester City, 21 000 000)
Kölcsönbe:Vid Belec (APOEL Nikosia), Giacomo Vrioni (Cittadella), Leonardo Benedetti (Spezia), Antonio Palumbo (Ternana)
Kölcsönből vissza:Grégoire Defrel (Roma), Riccardo Saponara (Fiorentina), Júnior Tavares (Sao Paulo), Lorenzo Tonelli (Napoli)

SASSUOLO
Érkezett:Manuel Locatelli (Milan, kv., 10 000 000), Merih Demiral (Alanyaspor, kv., 7 000 000), Marco Sala (Inter, 5 000 000), Rogério (Juventus, kv.), Francesco Caputo (Empoli, 7 500 000), Pedro Obiang (West Ham, 8 000 000)
Kölcsönbe:
Hamed Junior Traoré (Empoli), Jeremy Toljan (Dortmund, 2 500 000), Andreaw Gravillon (Inter, 1 000 000)
Kölcsönből vissza:Luca Ravanelli (Padova), Kevin-Prince Boateng (Barcelona ), Federico Ricci (Benevento), Nicholas Pierini (Spezia), Marco Pinato (Venezia), Francesco Cassata (Frosinone), Jérémie Broh (Padova), Alessandro Tripaldelli (Crotone), Filippo Bandinelli (Benevento), Davide Frattesi (Ascoli), Timo Letschert (Utrecht), Edoardo Goldaniga (Frosinone), Riccardo Marchizza (Crotone), Cristian Dell'Orco (Empoli)
Távozott:Matteo Politano (Inter, kv., 20 000 000), Luca Mazzitelli (Genoa, kv., 8 000 000), Antonino Ragusa (Hellas Verona, 1 000 000),Merih Demiral (Juventus, 18 000 000), Filippo Bandinelli (Empoli, Caputóért cserébe), Timo Letschert (Hamburg, 10), Kevin-Prince Boateng (Fiorentina, 1 000 000)
Kölcsönbe:Jens Odgaard (Heerenveen),Stefano Sensi (Inter, 5 000 000), Luca Ravanelli (Cremonese), Davide Frattesi (Empoli), Federico Ricci (Spezia), Riccardo Marchizza (Spezia), Gianluca Scamacca (Ascoli), Filippo Bandinelli (Empoli), Davide Frattesi (Empoli), Federico Ricci (Spezia), Federico Di Francesco (SPAL), Francesco Cassata (Genoa), Marco Pinato (Pisa), Jérémie Broh (Cosenza), Pol Lirola (Fiorentina, 1 000 000), Giangiacomo Magnani (Brescia), Marco Sala (Virtus Entella)
Kölcsönből vissza:Mauricio Lemos (Las Palmas)

SPAL
Érkezett:Andrea Petagna (Atalanta, kv., 12 000 000), Igor (RB Salzburg, 3 000 000), Mattia Valoti (Hellas Verona, 3 000 000), Mohamed Faresz (Hellas Verona, kv., 2 700 000),Gabriele Moncini (Cittadella, i.), Alessandro Murgia (Lazio, 7 000 000)
Kölcsönbe: Etrit Berisha (Atalanta), Marco D'Alessandro (Atalanta), Federico Di Francesco (Sassuolo)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Dickmann (Novara), Sauli Väisänen (Crotone), Federico Viviani (Frosinone), Mattia Finotto (Cittadella), Bartosz Salamon (Frosinone)
Távozott:Everton Luiz (Salt Lake),Mattia Finotto (Monza, i.), Mirco Antenucci (Bari), Filippo Costa (Napoli, 1 500 000), Manuel Lazzari (Lazio, 17 000 000), Michele Cremonesi (Venezia), Pasquale Schiattarella (Benevento, i.), Michele Cremonesi (Venezia)
Kölcsönbe:
Salvatore Esposito (Chievo), Mattia Vitale (Frosinone)
Kölcsönből vissza:Kevin Bonifazi (Torino), Andrea Fulignati (Ascoli), Alessandro Murgia (Lazio), Lorenco Simic (Sampdoria), Mattia Valoti (Hellas Verona), Emiliano Viviano (Sporting CP), Vasco Regini (Sampdoria), Lorenzo Dickmann (Novara)

TORINO
Érkezett:Simone Zaza (Valencia, kv., 12 000 000), Ola Aina (Chelsea, kv., 10 000 000), Koffi Djidji (Nantes, kv., 4 500 000), Cristian Ansaldi (Inter, 2 500 000)
Kölcsönből vissza:Kevin Bonifazi (SPAL), Carlao (APOEL Nikosia), Jacopo Segre (Venezia), Lucas Boyé (AEK Athén ), Simone Edera (Bologna), Vanja Milinkovics-Szavics (Ascoli), Alessandro Buongiorno (Carpi), Samuel Gustafson (Hellas Verona), Lyanco (Bologna)
Távozott:M'Baye Niang (Rennes, 15 000 000), Adem Ljajics (Besiktas, 6 500 000), Danilo Avelar (Corinthians, 2 000 000), Emiliano Moretti (vv.), Carlao (szl.)
Kölcsönbe:Vanja Milinkovics-Szavics (Standard Liege), Vitalie Damascan (Fortuna Sittard), Erick Ferigra (Ascoli), Lucas Boyé (Reading)

UDINESE
Érkezett:Sebastien De Maio (Bologna, kv., 1 000 000), Mato Jajalo (Palermo, i.),Rodrigo Becao (Bahia, 1 600 000), Cristo (Real Madrid B, 1 500 000), Nícolas (Hellas Verona), Ilija Nestorovski (Palermo, i.)
Kölcsönből vissza:Simone Scuffet (Kasimpasa), Mamadou Coulibaly (Carpi), Ryder Matos (Hellas Verona), Darwin Machís (Cádiz), Mauro Coppolaro (Venezia), Ali Adnan (Vancouver), Giuseppe Pezzella (Genoa), Stipe Perica (Kasimpasa), Riad Bajic (Basaksehir), Molla Wagué (Nottingham Forest), Andrija Balic (Fortuna Sittard), Pawel Bochniewicza, kv.)
Távozott:Alex Meret (Napoli, kv., 22 000 000), Jakub Jankto (Sampdoria, kv., 14 500 000), Oresztis Karnezisz (Napoli, kv., 2 500 000), Danilo (Bologna), Valon Behrami (Sion),Ali Adnan (Vancouver Whitecaps), Pawel Bochniewicz (Górnik Zabrze), Molla Wagué (Nantes, 1 500 000), Darwin Machís (Granada, 3 000 000)
Kölcsönbe:Riad Bajic (Konyaspor), Emmanuel Badu (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza:Marco D'Alessandro (Atalanta), Nícolas (Hellas Verona), Marvin Zeegelaar (Watford), Ben Wilmot (Watford), Stefano Okaka (Watford), Sandro (Genoa)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

EMPOLI
Érkezett:
Leonardo Mancuso (Juventus, 5 000 000), Dimitriosz Nikolau (Olympiakosz, kv., 3 500 000), Leo Stulac (Parma, 2 500 000), Kevin Cannavo (Palermo U19, i.), Roberto Pirrello (Palermo, i.), Alberto Brignoli (Palermo, i.), Stefano Moreo (Palermo, i.), Filippo Bandinelli (Sassuolo)
Kölcsönbe: Jacopo Dezi (Parma), Davide Frattesi (Sassuolo), Karim Laribi (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza: Samuel Mraz (Crotone), Lorenzo Lollo (Padova), Joel Untersee (FC Zürich), Alessandro Piu (Pistoiese), Michal Marcjanik (Carpi), Simone Romagnoli (Brescia), Manuel Pucciarelli (Chievo), Arnel Jakupovic (Sturm Graz)
Távozott: Rade Krunic (Milan, 8 000 000), Giovanni Di Lorenzo (Napoli, 8 000 000), Francesco Caputo (Sassuolo, 7 500 000), Manuel Pucciarelli (Chievo, 3 750 000), Nikola Pejovics (NK Lokomotiva, 150 000), Salih Ucan (Alanyaspor), Pietro Terracciano (Fiorentina, kv.), Iszmaël Bennaszer (Milan, 16 000 000)
Kölcsönbe: Hamed Junior Traore (Sassuolo), Michal Marcjanik (Wisla Plock), Afriyie Acquah (szl.), Matías Silvestre (szl.), Levan Mchedlidze (szl.), Marcel Büchel (szl.), Matteo Brighi (szl.), Manuel Pasqual (szl.)
Kölcsönből vissza: Bartlomiej Dragowski (Fiorentina), Marko Pajac (Cagliari), Leonardo Capezzi (Sampdoria), Jacob Rasmussen (Fiorentina), Dimitri Oberlin (FC Basel), Cristian Dell'Orco (SassuoloÖ

FROSINONE
Érkezett:
Francesco Zampano (Pescara, kv., 1 500 000), Przemyslaw Szyminski (Palermo, i.), Alessandro Salvi (Palermo, i.)
Kölcsönbe: Mattia Vitale (SPAL)
Kölcsönből vissza: Nicola Citro (Venezia)
Távozott: Paolo Sammarco (szl.), Cristian Molinaro (szl.)
Kölcsönből vissza: Bartosz Salamon (SPAL), Andrea Pinamonti (Inter), Stefan Simic (Milan), Paolo Ghiglione (Genoa), Francesco Cassata (Sassuolo), Federico Viviani (SPAL), Edoardo Goldaniga (Sassuolo), Luca Valzania (Atalanta), Marco Sportiello (Atalanta)

CHIEVO VERONA
Érkezett:
Manuel Pucciarelli (Empoli, 3 750 000)
Kölcsönbe: Damir Ceter (Cagliari)
Kölcsönből vissza: Malick Mbaye (Cremonese), Giovanni Di Noia (Carpi), Joel Obi (Alanyaspor),Michael Fabbro (Siena), Alejandro Rodríguez (Brescia), Luca Garritano (Cosenza)
Távozott: Fabio Depaoli (Sampdoria, 4 500 000), Pawel Jaroszynski (Genoa, 4 000 000), Mattia Bani (Bologna, 2 500 000), Martin Valjent (Mallorca, kv., 1 500 000), Fabrizio Cacciatore (Cagliari, kv., 800 000), Szofian Kijin (Lazio, 750 000), Kevin Yamga (Desportivo Aves), Nicola Rigoni (Monza), Stefano Sorrentino (szl.), Sergio Pellissier (visszavonult), Marco Andreolli (szl.)
Kölcsönbe: Federico Barba (Real Valladolid)
Kölcsönből vissza: Luca Rossettini (Genoa), Lucas Piazón (Chelsea), Manuel Pucciarelli (Empoli), Assane Dioussé (St.-Étienne), Ezequiel Schelotto (Brighton)

Lezárva csütörtökön reggel, vastaggal az elmúlt hét eseményei.

Kv.: kölcsön után végleg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik