Csúcsragadozó – Bodnár Zalán jegyzete

Vágólapra másolva!
2018.07.11. 00:15

Sokan vélik úgy, hogy az olasz klubfutball hanyatlásához vezető okok egyike a tizenkét évvel ezelőtt kirobbant calciopolibotrány, amely nem csupán a legfőbb bűnös(nek kikiáltott) Juventust taszította vissza a másodosztályba, és vetette vissza évekre, de mérhetetlen erkölcsi károkat okozott az egész ligának, súlyos hitelességi válságba taszítva a Serie A-t. Mi nem kívánjuk a skandalum teljes súlyát a torinóiakra helyezni, de ha „bűnösök” is a calcio hanyatlásában, most törlesztették a „tartozását” – jobb ugyanis aligha történhetett volna az olasz futballal, mint az, hogy Cristiano Ronaldo a Serie A-ba szerződött.

Az elmúlt húsz év legjelentősebb átigazolása ez a kilencvenes években még a világ legjobb játékosait vonzó, ám azóta a korábbi fényéből sokat veszítő olasz bajnokságban, mindenkinek hasznára lesz a világbajnokságról hat évtized után szégyenszemre lemaradó, futballbolond országban.

Be kell látniuk ezt a Juve riválisainak is, akik most talán még átkozódnak magukban, hogy hiába minden nyári zsonglőrködésük az átigazolási piacon, a nagyhalat megint a ligát már hét éve demoralizáló módon uraló torinóiak fogták ki. Ám olyan ez, mint a farkasok két évtizeddel ezelőtti visszatelepítése a Yellowstone Nemzeti Parkba: csupán tizennégy ordas újbóli megjelenése képes volt megváltoztatni a teljes ökoszisztémát, egyebek mellett újra élessé tette az egyre romló génállományú szarvasok érzékszerveit, miközben az életösztönüket is megerősítette a csúcsragadozó visszatérése.

A Juventus értéke a tőzsdén már a pletykák hatására is százhatvanmillió euróval emelkedett, de ne legyen kétségünk afelől, hogy a világ legnagyobb futballsztárjának érkezésével a Serie A ázsiója is meredeken felfelé indul. Jelentősen nagyobb figyelem irányul majd rá, drágábban lesznek értékesíthetők a kereskedelmi jogok és a játékosok, a bajnoki riválisok pedig rá fognak kényszerülni új túlélési módszerek kifejlesztésére.

A nyolcvanas-kilencvenes években még igaz volt az az állítás, hogy azután lehetett valakit komolyan vehető futballistának tekinteni, ha már a rendkívül kemény Serie A-ban is bizonyított. Itt még nem tartunk újra, de CR7 delejes vonzereje talán más szupersztárok tekintetét is a napfényes Itália felé fordítja. Pláne akkor, ha a portugál klasszis negyedszázad múltán újra BL-győzelemhez tudja segíteni a „zebrákat”.

Most már csak arra vágyom, hogy Lionel Messi meg a Napoliba szerződjön. Ha már az argentin válogatottban nem tudott kibújni Diego Maradona méretes árnyékából, Nápolyban adhatna magának még egy esélyt, ha igazán szereti a kihívásokat...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik