Brescia: folytatódik a balhé Balotelli körül – jogi lépéseket tesz a klub

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.13. 14:55
null
Mario Balotelli – aki körül mindig történik valami (Fotó: AFP)
Folytatódik a balhé Bresciában Mario Balotelli körül: az olasz labdarúgó menedzsere, Mino Raiola azt állította, hogy játékosát nem tesztelték koronavírusra, míg a klub szerint hazudik az ügynök, ezért jogi lépéseket tesz. A támadó közben edzésbe állt – ám nagyon úgy fest, egyedül.

Mint ismert, a Bajnokok Ligája-győztes futballista keddig egyetlen edzésen sem jelent meg a Bresciánál, amióta a koronavírus-járvány miatti szünet után újra engedélyezték a tréningeket az olasz csapatoknak. A helyi sajtó szerint emiatt szerződést bontott vele a Serie A-ban sereghajtó Brescia. Balotelli kedd reggel megérkezett edzésre Torbole Casagliába, ám nem engedték be az edzőközpontba.

A balhés olasz csatár ügynöke, Mino Raiola a történtek után azt állította, hogy játékosát nem tesztelték a koronavírus-fertőzésre, illetve nem kapott fizetést márciusban. A Brescia előbbit cáfolta, sőt jogi lépéseket tesz hamis rágalom miatt.

Balotelli azonban edz, ráadásul úgy tűnik, a Brescia edzőközpontjában, igaz, külön a csapattársaitól. Erről azInstagram-oldalára feltöltött több videó tanúskodik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik