Bologna: Nagy Ádám felépült, újra a csapattal edz

Vágólapra másolva!
2019.01.16. 18:27
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Bologna hivatalosan is bejelentette, hogy két középpályása, a magyar Nagy Ádám és a ghánai Godfred Donsah újra egészséges, így mindketten ismét a csapattal edzenek.

Ahogy korábban jeleztük, a 29-szeres magyar válogatott középpályás nemrégiben az egyik edzésen kapott egy rúgást a lábára. Az MRI-vizsgálat nem mutatott ki semmit, de az együttes orvosa azt tanácsolta neki, hogy pihenjen, így néhány napig nem is edzett, illetve a Juventus elleni mérkőzést is kihagyta. Nagy Ádám ebben a szezonban 14 találkozón játszott a bolognai gárdában, a sérülését megelőző utolsó hat meccséből ötöt végig a pályán töltött.Ahogy korábban jeleztük, a 29-szeres magyar válogatott középpályás nemrégiben az egyik edzésen kapott egy rúgást a lábára. Az MRI-vizsgálat nem mutatott ki semmit, de az együttes orvosa azt tanácsolta neki, hogy pihenjen, így néhány napig nem is edzett, illetve a Juventus elleni mérkőzést is kihagyta. Nagy Ádám ebben a szezonban 14 találkozón játszott a bolognai gárdában, a sérülését megelőző utolsó hat meccséből ötöt végig a pályán töltött.

Az olasz klub szerdán két tréninggel készült a következő összecsapásra, amelyet a SPAL ellen vív január 20-án, vasárnap.

Bologna FC 1909 on Twitter

Double session today ahead of #SpalBologna. Adam #Nagy and @GodfredDonsah returned to regular training #WeAreOne



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik