Az Inter elindította a Kaká-hadjáratot

Vágólapra másolva!
2010.09.18. 14:39
null
Kaká az Inter és a Chelsea célkeresztjében (Fotó: Action Images)
Az olasz Corriere dello Sport napilap értesülései szerint az Internél megtették az első lépéseket Kaká megszerzésére: az újság úgy tudja, hogy Massimo Moratti klubelnök és Rafa Benítez vezetőedző már egyeztetett az ügyben, és a tervek szerint a milánóiak a téli átigazolási időszakban vennék kölcsön a brazilt kivásárlási kötelezettséggel.

Már korábban is felvetődött, hogy az olasz bajnok és Bajnokok Ligája-címvédő Inter szeretné megszerezni a térdműtétje után lábadozó Kakát a Real Madridtól, és a Corriere dello Sport információi szerint a milánóiak konkrét lépéseket is tettek az ügyben.

 IBRA UTÁN KAKÁ IS VISSZATÉRHET – A VÁROSI RIVÁLISHOZ

Ha Kaká az Interhez igazol a jövőben, akkor Zlatan Ibrahimovic után újabb Milánóból távozott játékos tér vissza Olaszországba – a városi riválishoz. Mint ismert, a korábban a fekete-kékeknél játszó svéd támadó a Barcelonánál töltött nem igazán sikeres időszak után a nyáron az AC Milanhoz került kölcsönbe, és a piros-feketéknek az idény végén meg kell venniük a csatárt.

Hasonló lehet Kaká esete is, aki a Real Madridnál nem tudott maradandót alkotni, és a Corriere dello Sport információi szerint januárban hasonló üzleti feltételek mellett igazolhat az Interhez.

Az olasz napilap úgy tudja, hogy Massimo Moratti, a klub elnöke tárgyalt Rafa Benítezzel a brazil futballista esetleges megszerzéséről. A spanyol szakember közölte a vezetővel, hogy Kaká tökéletesen beleillik az elképzeléseibe, és szívesen látná csapatában.

A hírek szerint az Inter azonban csak akkor kötne üzletet a Real Madriddal, ha Kaká teljesen felépül súlyos sérüléséből, és az olaszok januárban kölcsönvennék a brazilt azzal a kötelezettséggel, hogy a kölcsönszerződés lejárta után megveszik a futballistát.

Mindenesetre a Corriere dello Sport szerint nemcsak a milánóiak akarják megszerezni az aranylabdást, hanem az angol Chelsea is. Annyi azonban biztos, hogy az Inter vezetői nagyon szívesen látnák a korábban a városi rivális AC Milanban futballozó játékost.

„Nagyon szívesen látnám Kakát az Internél. Láttuk az igazi Kakát piros-fekete mezben játszani. Örülnék, ha a fekete-kék szerelésben is megnézhetnénk. Nagyszerű játékos, fantasztikus képességekkel" – mondta a Pirelli-elnök Marco Tronchetti Provera, aki az Inter vezetőségének tagja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik