Amauri, Iaquinta és Kraszics is kihagyhatja a Milan elleni rangadót

Vágólapra másolva!
2010.10.25. 22:10
null
Kraszics (balra) egy műeséssel "kihúzhatja magát" a rangadóról (Fotó: Reuters)
A vasárnapi, Bologna elleni mérkőzésen (0–0) megsérült a Juventus labdarúgócsapatának két csatára, Amauri és a tizenegyest hibázó Vincenzo Iaquinta is.

Amaurinak bokafájdalmai vannak, de a hétfői orvosi vizsgálatok nem mutattak ki szalagszakadást – ettől függetlenül a támadó 10-15 napot kihagy, így mindenképpen lemarad az AC Milan elleni bajnoki rangadóról.

Iaquinta a jobb térdére panaszkodott, de egyelőre nem tudni, mi a probléma oka, a Juventus orvosi stábja kedden vizsgálja meg ismét az olasz csatárt.

A harmadik hiányzó a Milan ellen Milos Kraszics lehet, de a szerb légióst nem sérülés, hanem egy műesés kényszerítheti partvonalon kívülre. Kraszics a Bologna ellen „esett össze" egy tizenegyest, de az olasz fegyelmi bizottság vizsgálja az esetet, és kedden dönthet az eltiltásról.

KRASZICS MŰESÉSE

 

Műesésért a korábbi precedensek alapján kétmérkőzéses eltiltást szabhat ki a bizottság – 2007-ben Adriano és Marcelo Zalayeta kapott ilyen büntetést, 2005-ben Ivica Ilievet három meccsre tiltották el. A szerb középpályás a Milan elleni rangadón kívül a Cesena elleni bajnokit hagyhatja ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik