AC Milan: Jófiú vagyok, csendes típus - Balotelli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.21. 11:31
Jól érzi magát Milánóban, és nem vágyódik el Mario Balotelli. Az olasz klub válogatott labdarúgója a tavasszal meghatározó szerepet vállalt a bronzérem megszerzésében, a most zajló szezonban azonban nincs csúcsformában. Legutóbbi hét meccsén – három bajnoki, két-két BL- és válogatott – például gólt sem szerzett, így amint arról a napokban beszámoltunk, menedzserében az is felvetődött, hogy talán hiba volt őt Olaszországba szerződtetni. Hiszen hazájában abszolút a kirakatban van, és bármit csinál vagy tesz, az azonnal országos, majd nemzetközi visszhangot kap.

„Olaszországban az emberek a politikáról vagy Balotelliről beszélnek. Az év háromszázhatvanöt napján az élete a nyilvánosság előtt zajlik. Lehet, hogy hiba volt visszatérnie Olaszországba?" – fogalmazta meg kételyeit Mino Raiola Balotelli látványos visszaesése miatt. Ezúttal az érintett nyilatkozott, és próbált magyarázatot keresni.Mino Raiola Balotelli látványos visszaesése miatt. Ezúttal az érintett nyilatkozott, és próbált magyarázatot keresni.

„Jól érzem magam Milánóban, boldog vagyok a klubnál, nem akarok semmilyen átigazolásra gondolni januárban és májusban sem. És különben is, csak a közeljövőmmel foglalkozok, semmi mással. A következő mérkőzésre gondolok, és arra koncentrálok, hogy azon jól teljesítsek – mondta a sablont Balotelli, aki azért kitért a menedzsere által feszegetett témára is. – Ugyanolyan jófiú vagyok, mint bárki más, de olyan helyzetben, környezetben élek, amikor nem engedhetek meg magamnak amúgy normális dolgokat, amiket az én korombeli srácok megtesznek. Felnőtt férfiként kell viselkednem, és soha nem szabad hibáznom. A karakterem kellemes, csendes típus vagyok. Másként élek, mint néhány évvel ezelőtt, és most semmilyen újabb változás nem szükséges ahhoz, hogy jól alakuljanak a dolgaim. Valóban nem szereztem gólt a legutóbbi pár mérkőzésen, de mezőnyben egyre jobban játszottam, és jön majd a gól is."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik