AC Milan: bejelentették Piatek szerződtetését – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.01.23. 23:32
null
Piatek a Milan mezében (Fotó: twitter.com)
Alig néhány órával azt követően, hogy a Chelsea bejelentette, hogy fél évre kölcsönvette a Juventustól az elmúlt fél évet a Milannál szintén kölcsönben töltő Gonzalo Higuaínt, az AC Milan hivatalos honlapján bejelentette, hogy máris megtalálta a helyettesét a lengyel Krzysztof Piatek személyében. A 24 éves támadóval a Milan 2023. június végéig szóló szerződést kötött, s sajtóhírek szerint 35 millió eurót fizetett érte.

 

A lengyel nem futott rossz (fél)idényt a Genoánál, hiszen 19 bajnokin 13 gólt szerzett, sokáig az élen állt a góllövőlistán – most csak az egyaránt 14 gólos Cristiano Ronaldo, Duván Zapata, valamint Fabio Quagliarella előzi meg.

Lapértesülések szerint a lengyel támadó nagyjából havi 150 ezer euró fizetést kap majd új klubjánál. A klub hivatalos közleménye kitér arra is, hogy Piateket csütörtök délután 13.00 órától sajtótájékoztató keretében mutatják majd be, s a 15.30-kor kezdődő délutáni edzésen már részt is vesz.

A kétszeres lengyel válogatott támadó a 19-es számú mezt kapja meg új csapatánál.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik