A Janus-arcú Roma 2-0-ról, panenkás büntetővel bukott

Vágólapra másolva!
2012.10.28. 22:52
null
Di Natale egyenlítő gólja – itt kezdtek rosszra fordulni a dolgok a Roma szempontjából (Fotó: Reuters)
Két mérkőzéssel zárult az olasz labdarúgó Serie A 9. fordulója: az AS Roma 2–0-s vezetésről kapott ki hazai pályán 3–2-re az Udinesétől, míg a Napoli 1–0-ra legyőzte a Chievót, így három ponttal lemaradva üldözi a listavezető Juventust.

Az AS Roma a vasárnap esti, Udinese elleni mérkőzésen ismét bemutatta, hogy jó és rossz értelemben is bármire képes. A jó: az első félidő első fele, mely során a Roma kétgólos előnyt kovácsolt. A Zeman-csapat már az elején veszélyes és látványos akciókkal rukkolt elő, de Daniele De Rossi fejesét védeni tudta Zseljko Brikic, majd Erik Lamela hibázott többször is helyzetben.

Lamela aztán a 22. percben kihasznált egy lehetőséget, méghozzá „kispályás stílusban”: az alapvonalon hozta befelé a labdát, elugrasztotta a beadásra számító kapust, majd nagyon szemtelenül nullszögből a rövidbe passzolt. Gyönyörű egyéni megoldás volt! Percekkel később egy Totti-Osvaldo-Lamela akció után (ez sem volt épp csúnya...) megszületett a második Roma-gól is.

Idáig a jó, jöjjön a rossz (mármint római szempontból). Az Udinese Maurizio Domizzi révén szépített, és még a szünet előtt kétszer is egyenlíthetett volna. Ami ekkor nem jött össze, összejött a második félidő elején, Antonio Di Natale az 50. percben egalizált, Armero lövését szép reflexmozdulattal továbbítva a hálóba. A gól szabályosságát vitató Osvaldo kapott egy sárgát, a Roma pedig egy új feladatot: még egyszer megnyerni az egyszer már „agyonnyert” mérkőzést.

Nem sikerült, sőt, a 88. percben fordított az Udinese: egy kontra után tizenegyeshez jutottak a friuliak (ennek jogossága heves vitára adott okot a pályán – nem véletlenül), amelyet Di Natale panenkásan beemelt – 2–0-ról 2–3. A végére jutott még rengeteg reklamálás, idegeskedés, kakaskodás és egy piros lap (Panajotisz Tahcidisz megelőzte néhány társát így az öltözőben) – az Udinese győzött az Olimpicóban. A vendégek tán maguk sem tudják, hogy nyerték meg a meccset, a hazaiak meg várhatóan tüzet fognak okádni a játékvezetői egységre a meccs után.

AS ROMA–UDINESE 2–3

Nápolyban a Chievo egy félidőn keresztül felváltva védekezett és imádkozott, sikerrel, mert a Napoli a legnagyobb helyzeteket is kihagyta – Gökhan Inler egy ízben a lécet találta el, Christian Maggio és Goran Pandev centikről hibázott. Fordulás után már nem voltak ilyen kegyesek a délolaszok: Marek Hamsík az 58. percben megtörte a Chievo ellenállását. A veronaiak a hajrában Kamil Vacek kiállítása miatt emberhátrányban játszottak, végül csak a tisztes helytállást tudták felmutatni – a pontok a Napolinál maradtak.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 9 8 1 20–4 +16 25
2. Napoli 9 7 1 1 15–5 +10 22
3. Internazionale 9 7 2 16–7 +9 21
4. Lazio 9 6 3 15–10 +5 18
5. Fiorentina 9 4 3 2 11–7 +4 15
6. Roma 9 4 2 3 20–16 +4 14
7. Parma 9 3 3 3 11–12 –1 12
8. Udinese 9 3 3 3 11–13 –2 12
9. Catania 9 3 2 4 9–14 –5 11
10. Cagliari 9 3 2 4 6–11 –5 11
11. Milan 9 3 1 5 10–10 0 10
12. Sampdoria 9 3 2 4 10–11 –1 10
13. Torino 9 2 4 3 10–8 +2 9
14. Genoa 9 2 3 4 10–13 –3 9
15. Atalanta 9 3 2 4 7–12 –5 9
16. Pescara 9 2 2 5 6–15 –9 8
17. Bologna 9 2 1 6 10–14 –4 7
18. Palermo 9 1 4 4 6–11 –5 7
19. Chievo 9 2 1 6 7–16 –9 7
20. Siena 9 2 3 4 9–10 –1 3
A Sampdoriától és a Torinótól 1–1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik