A fő célpont: Manny Pacquiao (Fotó: AFP)

 

A Top Rank vezér elmondása szerint éppen ezért első számú célja, hogy összehozza Crawfordot a WBA bajnok Manny Pacquiaóval, egy június-július magasságába tervezett címegyesítő mérkőzésre.

A helyzet érdekessége, hogy a filippínó legenda korábban nagyon sokáig Arum csapatát erősítette, a Crawford-meccs mégsem jött létre, tekintettel arra, hogy Pacquiao és főleg edzője, Freddie Roach nem igazán kapkodott a lehetőség után.

Crawford számára a másik út egyébként egy Kelly Brook elleni címvédés lehet, legalábbis a promóter szerint. Az viszont kérdéses, hogy a brit ökölvívó hogyan tudja hozni a 147 fontos súlyhatárt, hiszen ilyen kihívás elé az elmúlt években nem igazán állították.

www.profiboksz.hu