Profi boksz: „Egy ütés és megfekszik a baromarcú Pacquiao”

Vágólapra másolva!
2019.01.08. 10:53
Január 19-én mérkőzik egymással Manny Pacquiao és Adrien Broner, méghozzá a WBA váltósúlyú bajnoki címéért. A Fülöp-szigeteki legenda már megígérte, hogy a kiütésre fog menni, most ellenfele jelezte előre, nagyjából ugyanezt.

„Mindenre felkészülök, amit Pacquiao csak bemutathat, és nyerni fogok. Ilyen ellenfelem még soha nem volt, mint ő, de tudom, hogy képes leszek alkalmazkodni. A gyorsaság legjobb ellenszere a megfelelő időzítés, rólam viszont tudják, hogy ebben nagyon jó vagyok” – mondta a mérkőzéssel kapcsolatban Adrian Broner.

„A megfelelő ritmussal tehát semlegesíteni lehet a gyorsaságot, és tény, hogy nem kell rengeteg ütést indítani ahhoz egy ilyen mérkőzésen, hogy az ember nyerni tudjon. Elég egyszer betalálnom és ez a baromarcú megfekszik. Láttunk már tőle ilyet” – tette hozzá.

www.profiboksz.hu„Mindenre felkészülök, amit Pacquiao csak bemutathat, és nyerni fogok. Ilyen ellenfelem még soha nem volt, mint ő, de tudom, hogy képes leszek alkalmazkodni. A gyorsaság legjobb ellenszere a megfelelő időzítés, rólam viszont tudják, hogy ebben nagyon jó vagyok” – mondta a mérkőzéssel kapcsolatban Adrian Broner.

„A megfelelő ritmussal tehát semlegesíteni lehet a gyorsaságot, és tény, hogy nem kell rengeteg ütést indítani ahhoz egy ilyen mérkőzésen, hogy az ember nyerni tudjon. Elég egyszer betalálnom és ez a baromarcú megfekszik. Láttunk már tőle ilyet” – tette hozzá.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik