Ökölvívó-vb: Kovács Richárd győzött, Hámori Ádám búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 22:16
A 64 kilogrammban szereplő Kovács Richárd győzelemmel mutatkozott be a hamburgi férfi ökölvívó-világbajnokságon, melynek pénteki nyitónapján Harcsa Zoltán (75 kg) után Hámori Ádám (91 kg) is kikapott és kiesett.

A mindössze 19 éves vb-újonc Kovács a komolyabb nemzetközi eredménnyel nem rendelkező naurui Colan Calebbel találkozott, s a papírforma alapján fiatal kora ellenére is győznie kellett.

A nyíregyházi tehetség talán az első világbajnoki szereplése miatt is egy kicsit visszafogottabban kezdte a mérkőzést, ennek ellenére már az első menetben is jobbnak tűnt riválisánál. A folytatásban aztán egyértelműen Caleb fölé nőtt, s összességében fölényes győzelmet aratott egyhangú, 5:0-s pontozással. A vasárnapi nyolcaddöntőben a hatodik kiemelt mongol Csinzorig Baatarszuk lesz az ellenfele.

Hámori Ádám szintén vb-újoncként lépett ringbe, de neki lényegesen nehezebb feladata volt, ugyanis Ramazan Muszlimov várt rá.

A találkozót az ukrán kezdte valamivel jobban, s ugyan Hámori nem volt megijedve, bátran ment előre, de riválisa nagyobbakat és pontosabban ütött az első menetben.

A másodikban valamivel szintén Muszlimov volt a meggyőzőbb, viszont a záró három percben a magyar nehézsúlyú látszott jobbnak, ám ez végül nem volt elég. Muszlimov 5:0-s pontozással nyert, így ő jutott a 16 közé.

A délutáni programban a vb harmadik magyarja, Harcsa Zoltán megosztott, 4:1-es pontozással kapott ki az olasz Salvatore Cavallarótól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik