Ökölvívó-vb: Gálos Roland az első magyar továbbjutó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.11. 13:14
null
Gálosra (jobbra) dán ellenfél vár a folytatásban (Fotó: Török Attila)
Kovács Pál keddi búcsúja után szerdán Gálos Roland javított a magyar csapat mérlegén és magabiztos győzelemmel bejutott 57 kilogrammban a legjobb 32 közé a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságon.

Az érdiek többszörös magyar bajnok öklözője, Gálos Roland világbajnoki bemutatkozó összecsapásán a tajvani Csen Po-jivel találkozott, aki kellemes ellenfélnek bizonyult. Gálos úgy is egyértelmű fölényben volt, hogy nem kellett nagy iramot diktálnia és igazán sokat ütnie.

Az első két menetben a szorító közepén lépegettek egymással szemben az öklözők, a magyar egyértelműen arra várt, hogy a rivális indítson, amibe belekontrázhat. Ez a harcmodor ezúttal kifizetődő volt, mivel Csenben semmilyen átütőerő nem volt, lassan és pontatlanul bokszolt, Gálos pedig vagy jobbegyenessel előzte meg, vagy bal felütéssel, esetleg horoggal talált.

A harmadik szakaszban csak kicsit lett élénkebb a ritmus, Csen nem tudott újítani, hátrányban sem volt képes erőteljes bokszra, Gálos így uralta ezt a menetet is, és egyhangú pontozással győzött.

A 24 éves ökölvívó a nyolcaddöntőbe kerülésért vasárnap a dán Frederik Jensennel küzd majd meg.

Az oroszországi világbajnokságtól kedden Kovács Pál (81 kg) búcsúzott, további négy magyar később mutatkozik majd be. Fodor Milánnak (63 kg) már a legjobb 32 közé jutásért is meg kell küzdenie csütörtökön, míg Szaka István (52 kg) szombaton, Hámori Ádám (91 kg) vasárnap, Kozák László (69 kg) pedig hétfőn a nyolcaddöntőbe kerülésért kezd.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik