Ökölvívó ob: színvonalas döntőkkel zárult a bajnokság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.07. 22:52
Közönségszórakoztató, többségében színvonalas mérkőzésekkel zárult az ökölvívók országos bajnoksága, melynek döntőiben javarészt az esélyesek diadalmaskodtak.

Balzsay Károly korábbi szövetségi kapitány tájékoztatása szerint kiemelkedő teljesítményt nyújtott az olimpiai ötödik, többszörös Európa-bajnoki érmes Harcsa Zoltán, aki a 75 kilogrammos fináléban a nagyon erős Oroyovwe Isaackal mérkőzött, s látványos, ugyanakkor taktikus boksszal, egyhangú pontozással szerezte meg a győzelmet és a bajnoki aranyat.Harcsa Zoltán, aki a 75 kilogrammos fináléban a nagyon erős Oroyovwe Isaackal mérkőzött, s látványos, ugyanakkor taktikus boksszal, egyhangú pontozással szerezte meg a győzelmet és a bajnoki aranyat.

A jelenlegi kapitány édesapja kiemelte a tavalyi világbajnokságon Harcsa mellett szerepelt másik magyart is, a nehézsúlyú (91 kg) Hámori Ádámot.

A nap talán legnagyobb meglepetését a 64 kilósok döntője hozta, amelyben kiváló csata végén Fodor Milán 3:2-es pontozással legyőzte a tavaly a világbajnokságon második körös Kovács Richárdot. Balzsay hozzátette, emellett az 52 kilósok között a Virbán–Szaka és a 69 kilogrammos Kozák–Vadász meccs emelkedett ki, vagy hozott kiélezett, szoros küzdelmet.

Az idei ob-n az első két napon a Halassy Olivér Sportcsarnokban zajlottak a küzdelmek, csütörtökön és pénteken viszont már a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban mérkőztek egymással a versenyzők.

ÖKÖLVÍVÓ OB
Döntők
Férfiak
49 kg:
Bernáth Attila (DVSC)–Szabó Erik (Kőbánya SE) 5:0
52 kg: Virbán Martin (UTE)–Szaka István (FTC) 3:2
56 kg: Csóka Nándor (M1 Fitness)–Bundovics István (Győri Gladiátor) 1. menetes leléptetés
60 kg: Gálos Roland (Baja)–Danyi Dániel (Egris Sportiskola) 5:0
64 kg: Fodor Milán (Vasas SC)–Kovács Richárd (NYVSC) 3:2
69 kg: Kozák László (Vasas SC)–Vadász András (Kőbánya SE) 5:0
75 kg: Harcsa Zoltán (Vasas SC)–Oroyovwe Isaac (Szeged) 5:0
81 kg: Lukácsy Bence (PVSK)–Tóth Ádám (DVSC) 3:2
91 kg: Hámori Ádám (Fit-Box)–Nagy Bence (DVSC) 4:1
+91 kg: Berki Károly (Kőbánya SE)–Lénárt Péter (Varkocs György BC) 4:0
Nők
48 kg:
Tóth Szilvia (Hegyvidék HKAS)–Pap Zsófia (Vecsés) 5:0
51 kg: Berki Krisztina (UTE)–Herczeg Virág (Hell Fight Club) 5:0
54 kg: Szűcs Szabina (Vecsés)–Tiringer Enikő (Egri Sportiskola) 5:0
57 kg: Benke Sára (Vasas SC)–Nagy Angéla (DVSC) 5:0
60 kg: Pribojszki Kata (Gyevát SE)–Mezővári Kinga (Sárospataki TC) 5:0
64 kg: Oláh Eszter (Egri Sportiskola)–Villás Veronika (Vasas SC) 5:0
69 kg: Papp Nikolett (Kőbánya SC)–Budai Vivien (KSI) 3:2
75 kg: Nagy Tímea (DVSC)–Szatmári Petra (UTE) 5:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik