Ökölvívó ob: nem lesz Harcsa–Cservenka döntő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.05. 22:34
Harcsa Zoltán mérkőzés nélkül jutott tovább csütörtökön a 75 kilogrammosok elődöntőjéből, míg ugyanitt Cservenka Róbert pontozással kikapott, így ők nem csaphatnak össze az ökölvívók országos bajnokságának pénteki döntős programjában.
A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)
A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)

A kétszeres olimpikon és kétszeres Eb-bronzérmes Harcsát a februári Bocskai emlékversenyen Cservenka legyőzte, most viszont nem kerülhet sor ismétlésre, mert utóbbi vereséget szenvedett.

Az elődöntőkre a Madárfészek Akadémiáról a Körcsarnokba költözött a mezőny, ahol a szövetség beszámolója szerint nem lehetett panasz a hangulatra. Szoros és eseménydús mérkőzéseket vívtak a bokszolók, és míg a Harcsa-Cservenka összecsapás nem jött össze, 63 kilogrammban Fodor Milán és Kovács Richárd a tavalyi döntő után ismét megmérkőzhet egymással. A korábban 56 kilósok között versenyző Eb-harmadik Csóka Nándor 52 kilóban szoros mérkőzésen kikapott Szaka Istvántól. Utóbbi az aranyért Bernáth Attilával küzd meg. A 91 kilósoknál Hámori Ádám mérkőzés nélkül lépett tovább.

„Ahogy vártuk, az 52 kilogrammosok között nagyon szoros mérkőzések voltak. Kíváncsi leszek, mi fog történni a döntőben” – értékelt Balzsay Károly. A szövetségi kapitány meglepetésnek nevezte, hogy a 75 kilós súlycsoportban Cservenka nem jutott tovább, de hozzátette: az alig húszéves ökölvívó kihagyott fél évet sérülés miatt.

„Ahogy haladunk a döntő felé, egyre kiélezettebbek a csaták. Inkább harcos ökölvívást láttunk, de néhány meccs kifejezetten jó színvonalú volt” – összegzett.

A döntőket péntek 15 órától rendezik a Körcsarnokban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik