Ökölvívó Eb: Hámori és Harcsa is negyeddöntős, egyúttal vb-induló

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.20. 17:34
Kovács Richárd után kedden Harcsa Zoltán (75 kg) és Hámori Ádám (91 kg) is a nyolc közé jutott a harkivi ökölvívó Európa-bajnokságon, ezzel indulási jogot szereztek a hamburgi világbajnokságra.

A magyar szövetség közösségi oldala szerint a kedd délutáni programban az Európa-bajnoki bronzérmes Harcsa legyőzte a török Birol Aygünt, majd a nehézsúlyú Hámori Ádám a szlovák Erik Tlkanecet búcsúztatta.

Ez a második alkalom, amikor a kontinensviadalon indulási jogot lehet szerezni a vb-re, amelyet idén augusztus 25. és szeptember 2. között rendeznek meg a német városban. Két évvel ezelőtt ez két, most három magyarnak sikerült.

A négy közé jutásért Harcsa szerdán a szlovák Andrej Csemezzel, Hámori pedig súlycsoportja olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédőjével, Jevgenyij Tyisenkóval találkozik. Az orosz klasszis 2015 óta nem kapott ki, legutóbbi 23 mérkőzését megnyerte.

Szerdán Kovács Richárd (64 kg) is szorítóba lép az elődöntőbe kerülésért, ellenfele a súlycsoport harmadik kiemeltje, az örmény Hovhannes Bacskov lesz.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik