Ökölvívás: Az évtized hazai meccse következik – Rácz Félix

Vágólapra másolva!
2017.06.10. 15:21
null
Bacskai Balázs és Harcsa Norbert a mérlegelésen (Fotó: Szabó Miklós)
Harcsa Norbert és Bacskai Balázs címmeccsét az évtized csatájának harangozták be – meglátjuk, az lesz-e.


Nem sokon múlt, hogy Bacskai Balázs ezekben a napokban épp az ukrajnai Harkivba készüljön, ahol a jövő héttől az amatőr öklözők Európa-bajnokságát rendezik. Ám edzőjét, Erdei Zsoltot a tavasszal szövetségi elnöknek választották, Bendzsi a 69 kilogrammos súlycsoporttal is hadilábon állt, és persze Rácz Félix ajánlata is a legjobbkor jött – ezért aztán a volt junior-világbajnok és felnőtt Európa-bajnok a hivatásosokat választotta.

„Már az olimpia után közöltem, szeretnék elmenni profinak, azóta a lehetőségeket jártam végig– fogalmazott diplomatikusan Bacskai, akinek profivá válása kapcsán a MÖSZ-ben nem gyújtottak örömtüzeket.– Volt egy jó német ajánlatom a Bundesligában szereplő csapatomon keresztül, de végül Szellő Imiékhéz hasonlóan én is a Felix Promotion mellett döntöttem. Mindenképp szeretnék teljes karriert befutni a hivatásosok között is.”

Rácz sohasem vattázta a bunyósait, Bacskai is kemény ellenfelet kapott elsőre: egykori válogatott csapattársát, a nyolc profi meccsén veretlen Harcsa Norbertet. Ráadásul rögtön tíz menetre kiírt magyar bajnoki címmérkőzésen, amelyre szombat este a budakalászi sportcsarnokban kerül sor.
Túl azon, hogy a tízszer három perc amolyan emberkísérletnek számít, egyiküknek (hacsak nem lesz döntetlen, de ennek kicsi a valószínűsége) szombat késő este már a vereségrovatát is az 1-es szám csúfítja.

„Az előző néhány fellépésemen az ellenfeleim nem sokat tettek hozzá a mérkőzéshez, így pedig nehéz jól bunyózni. Meg is kaptam ezért a kritikákat. Most viszont nagyon jó ellenféllel szemben nagyon jó mérkőzésre számítok – latolgatta az esélyeket a mindig szókimondó idősebbik Harcsa fivér. – Bacskai még nem tudja, hogy mi történik a hatodik, a hetedik vagy a nyolcadik menetben, míg nekem már vannak elképzeléseim, ugyanakkor ő teljesen más szintet képvisel, mint a korábbi ellenfeleim.”

Rácz Félix szerint az évtized hazai meccse következik, amelynek sötétszürke árnyalatot ad, hogy Bacskai az ifjabbik Harcsával, az Eb-re készülő Zoltánnal néhányszor már összecsapott a ringben (mindig ő nyert), és a két klasszikus, vérbő bokszfamília között sem felhőtlen a viszony.
A programban még egy magyar bajnoki címmeccs szerepel: nagyváltósúlyban Kispál Zoltán és Fazekas László mérkőzik meg a trónért. A gálát 21.40-től az M4 Sport élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik