Ökölvívás: profik is küzdhetnek amatőrökkel az olimpiai kvalifikációs versenyért

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.01.16. 08:25
A profi ökölvívók is küzdhetnek az amatőrökkel az olimpiai kvalifikációs versenyen való indulásért a debreceni Bocskai István-emlékversenyen – mondta a Magyar Hírlapnak Erdei Zsolt.

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség szakmai társelnöke a lap csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta, az elmúlt évek eredményei azt mutatják, hogy a magyar élmezőny nincs jó állapotban, ennek ellenére bíznak abban, hogy ki tudják harcolni az olimpiai indulást.

Az olimpiai kvalifikációs versenyt márciusban rendezik Londonban, és Erdei Zsolt szerint az esélyességet befolyásolja, hogy míg három alacsonyabb súlycsoportban az első nyolc szerez indulási jogot az olimpiára, a felsőbb két súlycsoportban csak az első négy. Akinek nem sikerül, májusban még Párizsban próbálkozhat.

Mint mondta, annak érdekében, hogy minden súlycsoportban a legjobb magyar ökölvívó indulhasson harcba az olimpiai részvételért, kinyitották a kaput a hivatásosok előtt is, a februári Bocskai-emlékversenyen indulhatnak a legjobb profi versenyzők is.

„Egy esetleg későbbi válogatón a legjobb amatőr és hivatásos bunyós mérkőzésén dőlhet el, ki küzdhet az olimpiai részvételért Londonban” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik