Ökölvívás: Mike Tyson elmondta, nem fél, sőt, várja a halált

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 13:23
null
Mike Tyson már várja a halált (Fotó: AFP)
Mike Tyson amerikai bokszlegenda a The Sportsmannek adott interjújában elárulta, nem fél a haláltól, sőt, már várja azt.

 

Az 53 éves nehézsúlyú világbajnok a sportolók élettörténeteivel foglalkozó portálnak kifejezetten sokat elmélkedett a témáról.

„Már nemigen van mit mondanom. Hacsak nem történik még valami csodálatos, sosem tudhatod. Minél jobban megismered magad, annál többet tudsz meg az életről. Érdekes. Az élet felkészít a halálra, amiről még mindig nem tudunk túl sokat, de amikor elérünk egy bizonyos életkort, már nem félünk, mint fiatalabb korunkban.”

„Tisztában voltam azzal, hogy akár edzés, akár meccsek közben meghalhatok. Tudtam. De nem féltem, mert úgy voltam vele, hogyha valaki meghal, az az ellenfelem lesz. Ez az önbizalom jelentette számomra a túlélési mechanizmust– vélekedett Tyson, akinél ennek kapcsán a riporter rákérdezett, várja-e a halált.

„Igen. Nem félek tőle. Élni talán bonyolultabb nekem, mint meghalni. Az élet sok bátorságot igényel, bátorság nélkül nem tudsz megbírkózni az élettel, az egy utazás, egy küzdelem. Az embereknek mindenük megvan, de még így is csak küzdenek. Túl komolyan vesszük magunkat, úgy hisszük, vagyunk valakik. A hírnév semmit sem ér!

Az interjúban Tysont kérdezték Tyson Furyról. Mint a legendás bokszoló elmondta, nagyon kedveli az írt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik