Ökölvívás: megvan, mikor csap össze McGregor és Mayweather!

Vágólapra másolva!
2017.06.15. 08:34
Floyd Mayweather korábbi ökölvívó világbajnok bejelentette, augusztus 26-án Las Vegasban mérkőzik meg Conor McGregor UFC-bajnok ketrecharcossal. Ökölvívásban mérik össze a tudásukat.

A 40 esztendős amerikai Mayweather hivatalos közösségi oldalain jelentette be, hogy augusztus 26-án, szombaton vív meg a 28 éves ír ketrecharcossal. Nem sokkal később McGregor is jelezte, összecsap a közelmúlt egyik legjobb ökölvívójával.

Sajtóhírek szerint Mayweather és McGregor 100-100 millió dollárt kaphat a mérkőzésért.

Mayweather 2015-ben, 49–0-s mérleggel, váltósúlyból vonult vissza. Az MMA-s McGregor – aki a UFC-ben elsőként nyert két súlycsoportban bajnoki címet (pehelysúly után 2016 novemberében könnyűsúlyban is) – korábban sohasem bokszolt profi szinten, a Mayweather elleni ütközet lesz az első meccse.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik