„Mondanom sem kell, mennyire boldoggá tesz, hogy én lehetek az első magyar, akit ez a kitüntető cím megtalál. Nagy öröm tudni, hogy milyen sokan követik a pályafutásomat, figyelik az eredményeimet" – mondta az 1998. január 21-én, Kiskunfélegyházán született Kontrecz.

A Madárfészek magyar versenyzőjének elismerését az AIBA első embere sem hagyta szó nélkül.

„Gratulálok Kontrecznek, hogy kiérdemelte a Hónap öklözője címet. Nagyszerű hír, hogy ilyen fiatalon felfigyelnek valakinek a tudására és értékelik is azt. Márk a jövő sztárja lehet a sportágunkban és figyelemmel kísérem az útját" – nyilatkozta Vu Csing-kuo, az AIBA elnöke.

Kontrecz 2009-ben, 11 évesen ismerkedett meg az ökölvívással Kiskunfélegyházán. 2013-ban indult a junior-világbajnokságon Kijevben, ahol legyőzte a kazah junior Ázsia-bajnokot, Vlagyiszlav Sztolbovszkijt, de utána egy brazil bokszolótól kikapott.

Két hónappal később viszont junior Európa-bajnoki bronzérmet szerzett az oroszországi Anapában. Kétszeres junior magyar bajnok.

Idén januárban lépett az ifjúságiak közé és megnyerte az Énekes István-emlékversenyt. Márciusban szerepelt első nemzetközi ifjúsági tornáján és a Danas Pozniakas-torna fináléjában (64 kg) csak kevéssel maradt alul az üzbég Ikbpljon Holdarovval szemben. Júliusban egyhangú pontozással nyerte meg a már említett viadal döntőjét orosz riválisa ellen.