Ökölvívás: Harcsa Zoltán bejelentette visszavonulását

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 08:36
null
Harcsa Zoltán a tavalyi ob-n (Fotó: Török Attila)
Harcsa Zoltán, a közelmúlt legeredményesebb magyar amatőr ökölvívója kedden bejelentette visszavonulását.

 

A 27 éves, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, Európai Játékok-harmadik, olimpiai negyeddöntős középsúlyú (75 kg) bokszoló Facebook-oldalán közzétett videóban osztotta meg döntését a közvéleménnyel.

Harcsa Zoltán – a szintén öklöző bátyjával, Norberttel készített videóban – elhatározását azzal indokolta, hogy szerinte a sportági szövetség felrúgta saját korábban lefektetett válogatási elveit azzal, hogy keddre válogatót írt ki számára a már profi Bacskai Balázs ellen, aki nem indult el a Bocskai-emlékversenyen február elején, ráadásul kötelezően előírt edzőtáborokban sem vett részt.

BALZSAY: SAJNÁLOM
„Miután tavaly év végén a NOB-tól megkaptuk a levelet, hogy a profiknak minden megkötés nélkül lehetőségük van az olimpián bokszolni, megegyeztünk abban, hogy erre mi is megadjuk nekik az esélyt – mondta szerdán Balzsay Károly szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak. – Minden érintett tudhatta, hogy adott esetben márciusban a ringben dől el, ki képviselheti Magyarországot, ott kiderül, hogy egymás ellen a legjobbak mire képesek. Sajnálom, hogy végül küzdelemre nem került sor, mindenesetre a londoni európai kvalifikációs torna után újból csapathirdetés lesz, a májusi párizsi világkvalifikációra senki előtt nem zárult be a kapu.”

„Többen is jelezték, a meccs eredménye már az előtt el volt döntve, mielőtt szorítóba léptünk volna, ezért is rekesztették ki a közönséget, hogy ne legyenek szemtanúk – indokolta a Magyar Nemzetnek is a feldúlt Harcsa Zoltán, hogy miért tette le a kesztyűjét kedd délután a szorítóban, és miért jelentette be, hogy nemcsak hogy nem bokszol, hanem be is fejezi pályafutását. – Az elnökség önmaga által lefektetett válogatási elveit rúgta fel, hiszen két feltétele volt a részvételnek az olimpiai selejtezőn. Az egyik az indulás a Bocskai István Emlékversenyen, a másik pedig, hogy vegyünk részt a központi felkészülésen, az edzőtáborokban. Én mindkettőt teljesítettem, Bacskai egyiket sem. Múlt héten szóltak, hogy lesz ez a mérkőzés, amikor betegen feküdtem kint Sheffieldben, az edzőtáborban. Akkor már tudtam, hogy nem fogok kiállni és részese lenni egy ilyen kutyakomédiának. Húsz évet adtam az életemből az ökölvívásnak, ennyi volt, befejeztem."

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Bolat Niyazimbetov, a válogatott kazah vezetőedzője is értetlenkedve fogadta a meccs hírét, illetve, hogy még őt sem engedték be a terembe.

„Szerintem annyi történt, hogy Zolinak tele lett a gatyája – reagált a fejleményekre a 32 éves Bacskai Balázs, aki januárig Rácz Félix védence volt profiként, csakhogy akkor a menedzser visszavonult. – Hát nem az lett volna a legtisztább, ha egymás között eldöntjük, ki a jobb? Egy ilyen öregember ellen nem mert kiállni? Csak jelzem, hogy amatőr pályafutásom során többször is találkoztunk, és mindig én győztem. Tény, hogy a válogatott edzőtáborain nem vettem részt, de akkor még profi voltam, a Bocskain pedig sérülés miatt nem tudtam indulni, pedig akartam. Kilenc nap van hátra a londoni olimpiai selejtezőig, most is edzésben vagyok, Marsi László edző készít fel, és hivatalosan a Vasas-Süllős versenyzője vagyok. Jól tudom, az amatőr bunyó más, mint a profi, de szeretném sikeresen képviselni színeinket Londonban, s ha ott nem sikerül, akkor majd májusban Párizsban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik