Ökölvívás: Harcosok Ligája – Pagonisszal, egy harcos világbajnokkal

Vágólapra másolva!
2018.12.01. 08:16
null
Erdei Zsolt a jövő lehetséges bajnokait kutatta a mezőfalvai általános iskolában (Fotó: mezohir.info)
Nenad Pagonisz, a tízszeres nehézsúlyú amatőr és profi kick-box világbajnok, valamint cirkálósúlyú profi bokszoló és KO-specialista lesz a díszvendége a szombati, mezőfalvai Harcosok Ligája elnevezésű bokszgálasorozat következő állomásának.

A Feja Boksz Promotion kezdeményezésére és a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) – személyesen Erdei Zsolt elnök, illetve Győriné Tóth Zsuzsa, a MÖSZ hivatásos tagozatának vezetője – szakmai támogatása mellett immár a második olyan egész estés gálaprogramot kínálja a szervező, amelyen az amatőr és profi boksz egy platformon, ugyanabban a ringben jelenik meg, teljes körű bokszélményt kínálva a közönségnek.

„Nagyon jó ötletnek találom a kezdeményezést, hiszen így egy fiatal bokszoló életében töményen jelenik meg az a pályaív, amit bejárhat, ha sikeres amatőr éveit követően a profik közé lép. Itt már a körítés, az ünneplés, a személyre szabottság és a show is része egy bokszoló sikereinek, illetve annak, hogy a közönséget mennyire tudja megszólítani. S nem árt, ha látják a lelkes amatőrök is, hogy ez igen összetett feladat” – nyilatkozta Nenad Pagonisz, aki személyesen ott lesz, hogy biztassa a versenyzőtársakat a ring mellett szombaton a Gála vendégeként.

„A magam részéről egyébként nagyon nagyra tartom az amatőr versenyeket is, hiszen a világbajnokságaimon mindig azzal kellett szembesülnöm, mint mindenkinek, hogy számos és kitűnő versenyző legyőzésén át vezetett az út a döntőig, ami sokszor embert próbálóbb feladat, mint profiként egy konkrét, kielemezhető ellenfélre készülni. Talán az állóképességi elvárások nagyobb kihívást jelentenek a profik világában, de technikában, harcosságban az amatőr versenyek is hasonló izgalmakat nyújtanak, úgyhogy nagy várakozással tekintek a gála elé” – fogalmazott a szerb sportember.

Erdei Zsolt nem csupán szakmai támogatásáról biztosította a kezdeményezést, hanem a hasonlóan kicsi, lelkes és bokszot támogató településeket, bokszközpontokat meglátogatja a helyi iskolákkal együtt, ahol népszerűsítheti a sportágat, a jövő lehetséges bajnokait kutatva. Szombaton a jelen legjobbjai közül láthatunk többeket, mindazokkal együtt, akik kilátogatnak a mezőfalvai magyar–ukrán amatőr csapattalálkozóra és profi bokszgálára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik